Miniinterjú

2023.10.27. 12:00

Új gyermek-gasztroenterológus ad novembertől segítséget a Szent György Kórházban

Novembertől várja a kis betegeket a Szent György Kórház új gyermek-gasztroenterológusa, Kiss Ákos Zoltán. Az orvos Kaposvárról érkezett a Szent György Kórház csapatába.

Házi Péter

Kiss Ákos Zoltán novembertől rendel a Szent György Kórházban

Fotó: A kórház közösségi oldala

Minderről a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház adott hírt közösségi oldalán, ahol egy miniinterjút is készítettek az új gasztroenterológus szakemberrel.
Ebből többek között kiderül, hogy Kiss Ákos Zoltán szülei is gasztroenterológusként segítik a betegeket. Ő maga az egyetem ötödik évében találkozott a gyermekgyógyászattal, s ekkor érezte azt, hogy a diploma megszerzése után gyermekek gyógyításával szeretne foglalkozni. "A felnőtt betegek gyógyításáért, akiknél – tisztelet a kivételnek – sokszor azt láttam, hogy akár 30-40 évet is az egészségük aktív rombolásával töltöttek - nem éreztem úgy, hogy szívvel-lélekkel tudnék küzdeni. Ráadásul a kicsiktől mindig folyamatos pozitív visszajelzést kap az ember és ilyenkor érzi, érdemes csinálni.” - fogalmaz a szakorvos.

– Miért épp a gasztroenterológia?

Sokan mondják, hogy a táplálékallergia is egyre gyakoribb, de Kiss Ákos tapasztalatai szerint objektíven vizsgálva sok allergiásnak tartott gyermekről kiderül, hogy a panaszaik hátterében nem igazolható allergiás eredet: - Ugyanakkor a gyulladásos bélbetegségek gyakoriságának valóban robbanásszerű növekedését látjuk az elmúlt évtizedekben. Amerikában és Nyugat-Európában a gyulladásos bélbetegség gyakoriság növekedése már tetőzött, inkább csak a 6 év alattiak korosztályában van már csak növekedés. Magyarországon egyelőre még nem látszik a lassulás, különösen az elmúlt 3-4 évben nőtt ugrásszerűen a Crohn betegek száma a látókörömben.”
A beszélgetésből az is kiderül, hogy a gyermekeknek szóló szakrendeléseken a leggyakoribb panasz a visszatérő hasfájás, amelynek hátterében sokféle okot találhatunk: példaként említhetjük a különböző cukrok felszívódási zavarát, vékonybélben való erjedését, a székrekedést, a fentebb említett gyulladásos bélbetegséget vagy a lisztérzékenységet. Utóbbi sajnos „slágerbetegség”. A gluténmentes diéta benne van a köztudatban, az azonban sajnos nincs, hogy kizárólag azoknál indokolt a tartása, akik igazoltan lisztérzékeny betegek.
 

A korábbi adatok szerint évi 1600 beteg fordult a szakrendeléshez, az igény pedig évről évre csak nő. Az új szakorvos hangsúlyozza, igyekeznek minél előbb, minél több kis pácienst ellátni. A II. számú Járó-beteg Szakambulancián (a Hunyadi utcai Szakrendelőben) várják a betegeket, a 333-as rendelőben, szerdánként 9 és 14, csütörtökönként 10 és 15 óra között.
Ugyanakkor, ha kifejezett, erőteljes panaszai vannak a gyereknek, és a háziorvos is úgy ítéli meg, hogy nem várhatja ki a beteg amíg a szakrendelésre bekerül, akkor a Gyermekambulancián van lehetőség az osztályra való gyors felvételre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában