Exkluzív interjú

2023.10.19. 20:00

Varga Tünde, Nádasdladány polgármestere tisztázza a vádakat

Egy mélyreható beszélgetésre került sor Varga Tündével, Nádasdladány polgármesterével, aki válaszol a vele kapcsolatban felmerült vádakra.

Hajdú Marianna

Fotó: V.Varga József / Fejér Megyei Hírlap

Varga Tünde, Nádasdladány polgármestere nemrégiben került a figyelem középpontjába, amikor egy helyi közösségi oldalon is köézétett, a nyugat.hu-n megjelent cikk a település vezetőjének feljelentéséről írt, amelyet hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt tettek ismeretlen tettes ellen. A vádak középpontjában a település futballpályájának ingyenes használata áll, valamint egy épület felhúzása a pálya mellett, és az áramellátás módjának kérdéses megoldása. Mindezek tükrében Varga Tündével, Nádasdladány polgármesterével beszélgettünk, hogy tisztázzuk a helyzetet.

– A hírt én is a Nádasdladányi Civil Kontroll oldaláról tudtam meg. Nem értettem, tulajdonképpen miről van szó, hiszen ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést – kezdte Varga Tünde. Hangsúlyozta, hogy a cikkben leírtak ellenmondásosak, és szerette volna, ha az ő álláspontja is helyet kap az eredeti cikkben.

A polgármester részletesen elmagyarázta, hogy a futballpálya használatának hátterében közösségi és sportnépszerűsítő szándék állt. Lazareszku Zsolt, a polgármester sógora, aki aktív sportoló volt, saját kezdeményezésre indított egy rögbi programot a helyi gyerekek számára. 

– Ez egy magánjellegű kezdeményezés volt, önkéntes munkának nevezném az ő munkáját, amelyet a gyermekekért végzett. A pálya használatával sosem volt szó pénzről, semmilyen formában – magyarázta Varga Tünde. A polgármester hozzátette, hogy a pálya melletti épület, amelyet a cikk említ, egy régi, használaton kívüli öltöző volt, amelyet a helyi önkormányzat elbontatott és a megmaradt betonalapra épült közösségi munkában az új öltöző a gyerekeknek. Az áramellátás kérdését pedig azzal tisztázta, hogy a felújítás során modern, energiatakarékos megoldásokat alkalmaztak, és az önkormányzat minden szükséges engedélyt beszerzett az átalakításokhoz.

Varga Tünde mondta, hogy minden döntést és cselekedetet a közösség érdekei vezérelnek, és nyitott minden konstruktív párbeszédre, ami a település fejlődését szolgálja. 

– Nádasdladány fejlődése és a közösségünk összetartása az, ami igazán számít. Minden egyéb, ami ezt hátráltatja, vagy rossz fényt vet ránk, csak elvonja a figyelmet a valódi célokról – zárta szavait a polgármester.

A beszélgetés során a településvezető többször is kiemelte, hogy az ott folyó projektek és kezdeményezések mindig a helyi közösséget szolgálják. Megtudtuk, hogy Nádasdladányban számos közösségi program, kulturális esemény és sporttevékenység zajlik, melyek célja a helyi lakosok összefogásának elmélyítése és a közösségi élet erősítése. Varga Tünde kiemelte, hogy a település vezetése elkötelezett amellett, hogy Nádasdladány egy élhető, modern és fenntartható település legyen, ahol minden generáció számára biztosítottak a fejlődés lehetőségei.

– Nádasdladány közössége az erősségünk, és minden döntésünkben őket helyezzük előtérbe – zárta le a beszélgetést a polgármester.


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában