Beszélgetés-sorozat indult az iszkaszentgyörgyi kastélyban

2023.11.14. 21:00

A Pappenheim grófi család 97 éves unokája is az első est vendége volt

Dendrológiai estek a kastélyban címmel beszélgetés-sorozat indult az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth Pappenheim kastélyban. Az első alkalommal a kastély új funkciójáról esett szó, de illusztris vendéget is köszöntött a polgármester, a keddi est házigazdája.

Borsányi Bea

Sybill néni a NÖF igazgatója és a Kertörökség Alapítvány kuratóriumának elnöke között

Fotó: Borsányi Bea / Fejér Megyei Hírlap

Ahogy arról júliusban beszámoltunk, új bérlője van az iszkaszentgyörgyi kastélynak, ahol a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. támogatása mellett a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány hatalmas gyűjteménye kapott otthont, mellé pedig beköltözött a Magyar Kertörökség Alapítvány is. A költözés ugyan nyáron megtörtént, ám a kiállítás eddig hivatalosan nem nyílt meg, egyelőre csak előzetes bejelentkezés után látogatható a földszinten két terem, benne azonban már most is ritkaságok láthatók. – Ennyire futotta eddig az időből, illetve az anyagi lehetőségeinkből. Terveink persze vannak arra, hogyan tudnánk ebbe a historizáló környezetbe illő kiállítást berendezni, hiszen anyagunk bőven van! Ehhez azonban pénzre lenne még szükségünk – mondta Rácz István, a dendrológiai alapítvány kuratóriumának tagja. 

Már megnézhetők azok a fenyőféléket ábrázoló grafikai alkotások, melyeket neves művészek készítettek az eddig megjelent publikációkhoz. Emellett olyan különleges, karizmatikus fenyőféléket mutatnak be, mint a libanoni cédrus, a chilei araukária, az európai ciprus, a tengerparti óriásfenyő és az óriás mamutfenyő. A bejárati hallban különleges fenyőtobozok kaptak helyet, van közöttük hatalmas, majdnem egy méteres és alig pár milliméteres is.

A különleges fenyőkről szóló terem
Fotó: Borsányi Bea/ Fejér Megyei Hírlap

A kedd este azonban még nem ezekről szólt, bár a majdani kiállításról és a kastélykert megújulásáról is beszéltek a jelenlévők. Ahogy azt az est házigazdája, Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármestere bevezetőjében elmondta, egy beszélgetés-sorozatot indítanak útjára, amelynek célja, hogy a hallgatóság közelebb kerüljön a dendrológiához, megismerje a tudomány ezen ágát, illetve azt, mivel is foglalkozik pontosan. Az első alkalommal a szakemberek mellett Sybill von Manteuffel-Szoege, a Pappenheim grófi család legidősebb unokája, az iszkaszentgyörgyi kastély egyik utolsó lakója is az est vendége volt. Sybill néni – ahogy errefelé szólítják – 98. életévében jár és szívesen idézi fel ma is a régi szép emlékeket. Azt is elmondta, kifejezetten örül annak, hogy egy növényekkel foglalkozó tudományág költözött a kastélyba, mert ezzel néhai nagyapja szellemisége tért vissza a falak közé, aki rendkívül szerette a kertet és annak növényeit, melyeket naponta megnézett és gondozott. 

A következő beszélgetést decemberre tervezik, amikor a karácsonyfa kapcsán a fenyőfák adják a kötetlen hangulatú est témáját. Az ingyenes esten szívesen látják nem csak a helybelieket, de a környéken élőket is! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában