Támogatás

2023.11.19. 16:00

Már több mint egymillió forint összegyűlt Rubina Nazarov műtétére

Két héttel ezelőtt már olvashattak arról a 6 éves móri kislányról, akire fiatal kora ellenére már a második Nazarov műtét vár a jövő év elején.

Déri Brenda

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Mint írtuk Rubina 2017-ben született és eleinte semmi arra utaló jel nem volt, hogy valami probléma lenne. Majd a vizsgálatok végül azt állapították meg, hogy a kislány kevert  specifikus fejlődési zavarral küzd. A második Nazarov műtétre pedig azért van szükség, hogy még könnyebben tudjon mozogni. Korábbi látogatásunkkor a szülők azt mondták, úgy látják, mintha Rubina teste nem csinálná azt, amit az agya elvárna tőle. 

A jövő februárban esedékes műtéttől, melynek ára 4700 euró a szülők azt remélik, hogy gyermekük újra tud majd járókerettel járni. 

A műtét árán túl egyébként további költségek is terhelik a családot, mivel Barcelonában végzik el, ezért maga a kijutás is igen drága, illetve a műtét után rehabilitációra is kell járniuk. Szerencsére azonban nincsenek egyedül, a közösségi médiában az Angyali licit csoportban már jó ideje gyűjtenek nekik. Úgy tudjuk már több mint egy millió forint összegyűlt, így minden esély megvan arra, hogy a műtétet fedezni fogja a felajánlásokból befolyt összeg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában