Néptáncos ifjak találkozója Martonvásáron (videó)

Salamon Ferencné, a művészeti iskola korábbi igazgatója megnyitójában először Márait idézte: „Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval, az igazzal: tehát az ünneppel”.

– Hajlamosak vagyunk a mai korban azt hinni, hogy csak az az igaz, amit a természettudományok megmutatnak – mondta Martonvásár díszpolgára. – Nem. Ha meghalljuk Beethoven örömódáját, akkor tudjuk, hogy ez igaz. Vagy ha elolvasunk egy Arany-verset, vagy ránézünk egy Munkácsy-képre, akkor tudjuk, hogy ez igaz. Vagy látjuk, hogy a gyerekeket nemes értékre nevelik a családban és az iskolában, hogy ne csak a középszerűt, a közízlést kapják, akkor tudjuk, hogy ez igaz. Az előbb láthattuk a legkisebbek önfeledt játékát és táncát, tudjuk, hogy ez igaz. Azért vagyunk itt, hogy ezt megmutassuk, hogy mindenkivel megértessük, hogy a gyerekek óriási értéket kapnak, hogy tevékenységük által megismerkedhetnek a néphagyománnyal, közelebb kerülnek a természethez, megteremtve a környezetünkkel azt a harmóniát, melyet kezdünk elveszíteni.

Martonvásár az 1968-1969-es tanévben indított ének-zenei tagozatot, és a tantervnek járulékos tantárgyként lett része a néptánc. Az azóta eltelt 55 év néptáncoktatása hagyományt teremtett a város életében, kultúrájában. Salamon Ferencné, Erzsébet a színpadon azokról beszélt, akik sokat tettek ezért. Papp Jenőné, Angyalka néni gyerekek százaival szerettette meg a zenét, tanítványait még Kodály Zoltán is vezényelte. Tímár Sándor oktatási módszerét az egész világon ismerik, Foltin Jolán koreográfus munkássága Kossuth-díjat érdemelt, aki személyesen ismerte a gyerekeket és rájuk szabta a koreográfiát. A néptánc olyan szükséglet lett a martonvásári kisdiákság életében, hogy 1979-ben a nyolc osztályt elvégző tanulók együtt maradva ifjúsági csoportot alakítottak, majd Százszorszép néven elkezdődött egy felnőtt együttes építése.

– Ez először Gazdag Béla, majd Németh Ildikó és Szabó Szilárd munkássága alatt teljesedett ki, sikert sikerre halmozva szerte az országban és külföldön – emlékezett Salamon Ferencné. – Vannak névtelen hősök: szülők, nagyszülők, közéleti emberek. Közéjük tartoznak a táncosok is, minden generáció, azok a gyerekek, fiatalok, felnőttek, akik éveken keresztül részesei lehettek valamilyen szinten a néphagyományból származó tudásnak. Magával ragadta őket az a közös erő, amely nem csak a tevékenységek közben adott emberi tartást számukra, hanem a mindennapi életükben is.

Az első Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, hozzátartozókkal, táncosokkal a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ. A Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola, a Martonvásári Művészeti Iskola, a Csillagszemű Táncegyüttes és a Bojtár Egyesület növendékeinek fellépését követően mindenki örömére táncház kezdődött.