Szimulációs gyakorlatok: sebkötözés vagy éppen térdműtét

2023.11.05. 12:00

Nyílt napon ismerkednek meg a diákok a Szent György Kórházban folyó munkával

A betegellátó egységek munkájával, de akár az infúzió bekötésévek is megismerkedhetnek kedden a diákok a Szent György Kórház nyílt napján.

Házi Péter

Fotó: Nagy Zoltán Péter / FMH

Ismét diákok töltik majd meg a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Kórházat, ugyanis november 7-én, kedden, nyílt napra várják az általános iskolásokat, november 24-én pedig a középiskolákban tanulókat. 

A diákok bepillantást nyerhetnek az egészségügyi intézmény betegellátó egységeink működésébe, ezen kívül például az úgynevezett SKILL laborban is kipróbálhatják szimulációs körülmények között például az infúzió bekötését, a vérvételt, a szondalevezetést, és azt is, hogyan kell egy műtéti sebet kötözni. De asszisztálhatnak endoszkópos hasi, térdízületi műtéteknél, lesz varratkészítés, és hörgőtükrözés is szerepel a programpalettán.

A rendezvényt a kórház az egészségügyi szakdolgozói kamara Fejér vármegyei területi szervezetével közösen valósítja meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában