Főként Szibériából jöttek Dinnyésre telelni

2023.11.19. 20:00

Nyolcvanezer fölé nőtt a vadludak száma a fertőn

Viszonylag hideg köszöntött be ezen a hétvégén és erősen fújt a szél, ám ilyen körülmények között is mindkét napon várta a látogatókat a Dinnyési-fertőn a Madárdal-tanösvény és annak környezeti nevelője, Fenyvesi László.

Tihanyi Tamás

Nyolcvanezer vadlúd talált magának téli szállást a Dinnyési-fertőn

Fotó: Fenyvesi Ernő

– Sikerrel zártuk első nap a programot – összegzett a FEOL-nak szombaton este Fenyvesi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park környezeti nevelője. – Fogtunk például egerészölyvet is a kisebb énekesmadarak mellett, ráadásul egyik önkéntesünk egy vadlúdnak lehetett a segítségére. A madár útja közben valószínűleg megsebesült, de meggyógyítható, ezért ápolás alá vettük. Szinte már sötétben, de az alkony utolsó negyedórájában indultak be a vadludak és özönlöttek a fertőre.

Fenyvesi Lászlót a téliesre fordult időjárás ellenére is sokan elkísérték a tanösvényre
Fotó: Tihanyi Tamás

 A hétvége annak jegyében telt, hogy napokkal korábban hatvanezernél is több vadludat becsültek a Dinnyési-fertő területére. Fenyvesi László azonban ennél a létszámnál többet mondott.

 – Ez annyiban módosítható, hogy ma már nyolcvanezernél is több példányról beszélhetünk, számuk egészen csodálatos módon néhány nap alatt tovább növekedett. Amikor egy-egy madárcsapat felrepül, és valakinek van hozzá kellő tapasztalata, ezresével képes számolni, azaz tudja, hogy a levegőben mekkora „tömb” az ezer madár. Ám ha érkezésük fokozatos, akár százasával megszámlálhatók a vadludak, a rutinosabbak még tízes nagyságrendben sem tévesztenek. Víz pedig van nálunk elég, elférnek a fertőn még ebben a létszámban is, és ha közel ilyen marad az időjárás, akkor ők tavaszig nem repülnek tovább.  

A környezeti nevelő arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyenkor felesleges lőni vagy zavarni a vadludakat a vetésen, mert nem okoznak kárt, éppen ellenkezőleg
Fotó: Tihanyi Tamás

 A szakember elmondta: még mindig hallani arról, hogy lövik vagy zavarják a ludakat bizonyos mezőgazdasági területeken, mert a gazdák féltik a búza- vagy árpavetést a károkozástól. Ám bebizonyosodott, hogy ahol ludak legelnek, ott jobb lesz a termés, azaz nincs mitől tartaniuk a termőföldek tulajdonosainak.

Fenyvesi László a sérült madárral
Fotó: Fiala Zsuzsanna 

 – A vadludak jelenléte kifejezetten jót tesz a növényeknek. Azonban az már egy másik történet lenne, ha még májusban is ott lennének, azonban ilyen nem nagyon fordulhat elő, ráadásul biztosan nem nagyobb tömegben. A nálunk telelő vadludak nagy része Szibéria felől, másik része a skandináv országok irányából érkezik. Nekik ez az időjárás éppen olyan, mint a mi gólyáinknak Dél-Afrika. Ha pedig nem lesz nagy hó, akkora, ami elborítaná a vetéseket, csak márciusban indulnak vissza. Ha mégis tízcentis hó esne, tovább állnak egy olyan helyre, ahol számukra is megfelelő az időjárás.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában