Példát mutató szürke eminenciások

- Amikor még a kutatás idején beszélgettünk, az volt a terve, hogy húsz plébánost mutat be. Végül harminchárom lett. 
- Összesen ötven atyával kapcsolatban végeztem előkutatásokat, közülük került kiválasztásra végül harminchárom, akik mindannyian a Székesfehérvári Egyházmegyében szolgáltak. Ennek területe nem esik egybe a vármegye közigazgatási határaival, még 1993-ban is változott. Ezért szerepelnek a könyvben olyanok is, akik a Csepel-szigeten, Budán vagy éppen a Dunakanyarban voltak plébánosok.

. Egyikük története sem „lóg ki” sem felfelé, sem lefelé. Nem azokról szerettem volna írni, akik megjárták a börtönt, eltiltották a papi szolgálattól vagy bizonyos okoknál fogva békepapokká váltak, netán beszervezte őket az államhatalom. Ilyenek is voltak, de a papok többsége „csak” lelkiismeretének megfelelően igyekezett jó lelkipásztor lenni, közel kerülni a hívekhez és az evangéliumot hirdetni. Azokról szerettem volna írni, akikről szinte senki sem ír, de akiket még ma is emlegetnek a hívek.

- A levéltári kutatások, az egyházmegyei dokumentumok tanulmányozása mellett személyes interjúkat is készített.
- Valóban és azt kell mondjam, egy részük az utolsó pillanatban született meg. Több mint száz interjút készítettem egykori sekrestyésekkel, egyházközségi képviselőkkel és hívekkel. Többségük az idősebb korosztályhoz tartozik – sajnos azóta többen is elhunytak -, de akadtak középkorú interjúalanyok is, akik gyerekként hittanórákra jártak egy-egy plébánoshoz. Természetesen sok időt töltöttem a püspöki levéltárban, ahol rengeteg iratot néztem át, többek között levelezéseket egy-egy plébánia és a püspökség között, személyi anyagokat, egyházmegyei körleveleket.
- Megemlítene néhány plébánost név szerint is a könyvben szereplők közül?
- Mielőtt ezt megtenném, hangsúlyoznám, a Székesfehérvári Egyházmegyében szolgáló papok száma meghaladta az országos átlagot. Az 1950-ben feloszlatott szerzetesrendekből Shvoy Lajos, akkori megyéspüspök mintegy 60 szerzetest hozott a Székesfehérvári Egyházmegyébe. A könyvemben tizenegy ilyen egykori szerzetes életútja is olvasható. Az egyházmegye papjainak magas számában annak is szerepe volt, hogy a Nyugat-Dunántúlon olyan sokan jelentkeztek papnak, hogy a Győri Szeminárium nem tudta felvenni az összeset. Ezek egy része szintén Fehérvárra került. A könyvben bemutatott lelkipásztorok között vannak, akik hosszabb ideig Fehérváron szolgáltak. Ilyen például Glósz Ervin, aki több évtizeden keresztül volt öreghegyi plébános. Jómagam is mellette nőttem fel és ministráltam is neki, ezért a könyvet is az ő emlékére ajánlom. De említhetném Brajnovits Ferencet, aki Maroshegyen, illetve a Prohászka templomban szolgált évtizedeken át, vagy Berkényi Alajost, az Almássy-telepi egyházközség szülőatyját. 

A könyvben szerepelnek olyanok is, akik Fehérváron kezdtek, de később a rendszer megtorló intézkedéseként el kellett hagyniuk a várost, mint pl. a Prohászka templom egy másik plébánosának, Horváth Kálmánnak, aki Válra került. Vagy Gavora Bélának, aki Felsővároson volt „nagy személyiség” és sokan még ma is emlékeznek rá. És olyanokról is írtam, akik mindvégig vidéken szolgáltak. Lengyel Sándor pázmándi plébánosról nagyon sok történet került elő, amikből kiderült, mennyire szerette a futballt, hogy aktív tagja volt a népdalkörnek és az is, hogy azért nevezték „magnós papnak”, mert a verebi fíliában, ahol nem volt kántor, magnóról játszotta a misén az énekeket. De írok a cecei plébánosról, id. Horváth Lászlóról is, akinek szintén érdekes az élettörténete. Elmesélem többek között, hogyan került a petőházi cukorgyár helyett a szemináriumba, és hogy a fél évesre tervezett cecei szolgálatából hogyan lett 48 év. 
- A háborút követően a rendszerváltásig nem volt egyszerű sem a papok, sem a hívők helyzete. Ez persze nem újdonság. 
- Valóban. Több módon igyekeztek ellehetetleníteni a közösségépítést, a misére, búcsúalkalomra való eljutást! 

Azokat az atyákat, akik ennek ellenére arra buzdították őket, menjenek a templomba, megbüntették, pl. megvonták a hitoktatási engedélyüket vagy büntetőeljárást indítottak ellenük. 
- Ha másmilyen a rendszer, magasabbra jutottak volna a könyvben szereplő plébánosok?
- Valószínűleg igen, bár megjegyzem, nem törekedtek erre. A leányfalui Katona Puszta Sándor, pap-költő, például, ragaszkodott ahhoz, hogy az evangéliumot hirdesse, pedig választhatott volna más pályát is, hiszen a 40-es évek elején együtt kávézott Móricz Zsigmonddal, a háborúban pedig haditudósítóként tevékenykedett. 
- Van-e a kötetnek általánosan levonható tanulsága?
-  Azt szerettem volna megmutatni, hogy a nehéz körülmények ellenére, amik között ezek az atyák éltek, ha hűségesek maradtak a Krisztusi tanításokhoz és ahhoz, amit megfogadtak, megérte ezt a hivatást választaniuk! Ha elolvassák a könyvet, kiderül, mindannyian boldog emberek voltak!