A nagyszakállú mellett az ünnepi dallamok is mosolyt csaltak az arcokra

2023.12.06. 20:00

A kórházban lábadozó gyerekeket is meglátogatta a Mikulás (galéria)

Baráth Eszter

Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Több éves hagyomány már a Mikulás ünnepség a Szent György Kórház gyermek osztályán. A szokás idén sem tört meg, hiszen a közösen elénekelt ünnepi dalok után a nagyszakállú ajándékcsomagokkal lepte meg a lábadozó gyerekeket.
– Mikulás napján hosszú évek óta szervezünk ünnepséget a gyerekeknek. Az itt bent fekvő gyerekek annyi nehézségen és fájdalmon mennek keresztül. Szeretnénk, hogy legalább ilyenkor öröm és boldogság üljön az arcukra – mondta Kálmán Andrea, az újszülött, csecsemő és gyermekosztály osztályvezető főorvosa. A doktornő, miután köszöntötte a gyerekeket és a szülőket, felidézte Szent Miklós legendáját, és az ideiglenes ünnepség helyszínévé alakult játszó sarokban átadta a terepet a Hungarikum Együttesnek. Takács-Mudris Anett és Kremnitzky Géza az ismert dallamok mellett kevésbé ismert ünnepi énekekkel is szórakoztatta a közönséget. A kezdetben kicsit megszeppent gyerekek aztán hamar feloldódtak, tánccal és énekkel aktív részeseivé váltak a produkciónak.
A csengő hangon megszólaló dalok pedig a Mikulást is előcsalogatták, aki jól megpakolt puttonyából osztotta a csomagokat a lábadozó gyerekeknek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában