„Megedzett minket az elmúlt néhány év!”

2023.12.23. 11:30

A Modern Városok Programtól a körforgalmakig: sikeres évet zár Fehérvár

A nehézségek ellenére prosperáló városi gazdaságról, a Modern Városok Program eredményeiről, de az uszoda halaszthatatlan korszerűsítéséről is beszélt lapunknak adott interjújában Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

Házi Péter

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Ha az ember végigsétált most egy adventi hétvégén a fehérvári belvároson, azt láthatta, alig lehet elférni, olyan sok a járókelő. Tavaly ilyenkor viszont inkább az volt a központi kérdés, hogy mely intézményeket kell időlegesen bezárni az elszállt energiaárak miatt. Csak látszat, vagy tényleg túljutottunk a nehezén?

- Nagy öröm volt látni számomra, hogy ilyen sokan voltak kíváncsiak a fehérvári adventre, a rendezvényekre, a fényekre. Az külön öröm, hogy én magam is találkoztam veszprémiekkel, budapestiekkel, sőt esztergomiakkal is, akik kifejezetten a fehérvári advent miatt jöttek hozzánk. Mindez persze nem azt jelenti, hogy ne lett volna nehéz év 2023, számos olyan problémát kellett megoldani, amikre előre nem számíthattunk, ám a közszolgáltatásokat végig stabilan garantálni tudtuk, s közben sok beruházás is megvalósult. Az év elején valóban szükség volt néhány intézmény ideiglenes bezárására, ám a mostani télen erre már nem lesz szükség. Hogy túl vagyunk-e a nehezén? Erre nehéz válaszolni, mert a világban számos tragikus esemény zajlik most is, amelyek mind hatnak Európára, így hazánkra is, gondoljuk csak a szomszédban, Ukrajnában zajló háborúra. Én inkább csak a hitemet és a bizodalmamat tudom kifejezni, hogy 2024 egy kicsit nyugodtabb év lesz, mint az elmúlt évek.

Ilyenkor, év vége felé már látszik, mekkora iparűzési adó várható. Mi sejthető ebből, milyen állapotban vannak a Fehérváron működő cégek?

- A helyi gazdaság szempontjából 2023 minden nehézsége ellenére jó év volt. Továbbra is erős Fehérvár gazdasága, amelynek óriási értéke, hogy sokszínű: a kisebb vállalkozások, de a nagy nemzetközi cégek is megtalálhatóak itt. Így nem egy vagy két mammutcégtől függ a város gazdasága, ez pedig biztonságot és stabilitást ad a városban és környékén élő embereknek is. Ne feledjük, több mint 30 ezer ember ingázik lakóhelye és Székesfehérvár között a megélhetése miatt. Ha az iparűzési adó számaira fordítjuk le mindezt, elmondhatjuk, hogy a 2022-es 23 milliárd forintos bevételhez képest 2023 végén várhatóan eléri, esetleg meg is haladja a 26 milliárd forintot ez az összeg. Az infláció hatással volt az önkormányzat kiadásaira is, de mindent megtettünk, hogy ezekből a családok a legkevesebbet érezzék. Nem emeltük a szolgáltatások térítési díjait, az inflációs vagy az energiaárak miatti különbözetet az önkormányzat finanszírozta. Emellett például a városi uszoda működtetésében nagy segítséget adott a kormány, hiszen az államtól több mint 400 millió forintot kaptunk az intézmény megnőtt energiaköltségének kompenzációjára.

Az uszoda felújítás is éppen az elszállt energiaköltségek miatt került szóba. Jövőre a felújítás megvalósul?

- A városi intézmények energiatakarékosságának javításában mindenképpen szerettünk volna előbbre lépni: sok iskolában, bölcsődében, óvodában sikerült már nyílászárókat cserélni, napelemeket elhelyezni, leszigetelni az épületet, más esetekben pedig a tervezés indult el. A város 11 ezer közvilágítási lámpájának nemrég befejeződött ledre cserélése ugyancsak az energiatakarékosságot segíti, csak ettől önmagában 60-65 százalékos „számlacsökkenést” várunk. Az uszoda is ebbe a sorba illik. Elkészültek az annak idején közösségi összefogással készült épület felújítás tervei, nyáron szeretnénk a felújítást elkezdeni, mert a főépület a munkák idején nem lesz majd használható. 3,5-4 milliárd forintos beruházásról beszélünk, amely a teljes felújításon túl egy új szaunapark kialakítását is jelenti, illetve a strand élményelemekkel, csúszdával való történő bővítését is. Bizakodó vagyok, hogy mindehhez valamilyen fajta állami támogatást is kap a város!

A Modern Városok Programot gyakorlatilag lezárta a kormányzat, nem mindenki szerint nevezhető teljes sikertörténetnek ez a fejlesztési lehetőség. Székesfehérvár szempontjából milyen mérleget vonna a polgármester?

- Összességében egy olyan programelem van, ami nem valósul meg, ez a belváros és a Zichy liget sétálók számára történő összekötése és ezen a szakaszon az autós forgalom aluljáróba terelése. Ennek oka, hogy olyan drága lenne a közművek áthelyezése miatt ez a beruházás, mintha egy új kórházi tömböt építenénk fel. Ha kapnánk az államtól újabb 10-15 milliárd forintot valamilyen fejlesztésre, akkor azt a véleményem szerint ennél fontosabb dolgokra is el lehetne költeni. A program többi pontja részben vagy egészben, de megvalósult, vagy a forrás rendelkezésre áll a befejezéshez. A multifunkciós csarnok esetében januárban várható a „kulcsátadás”, április táján a közönség számára történő megnyitás, közben a hozzá kapcsolódó, de a város közlekedésének javítása szempontjából is fontos utakat megnyithatjuk. Épül a kórház új belgyógyászati tömbje is. A magántulajdonban lévő, ipari területként számontartott Alsóvárosi rétet megvásárolhattuk, itt alakítottuk ki a város új kirándulóparkját. Az oktatási programban valóban nem egy nagy campus jött létre, viszont jóval több iskolát érintően sikerült, sikerül átfogó felújításokat elvégezni, gondoljunk a Tóparti Gimnáziumra, a Kodolányi középiskolára vagy a Vasvári gimnáziumra, amely esetében új épülettömb is készül majd. A mosdófelújítások pedig 15 iskolában be is fejeződtek. Ha ehhez hozzávesszük az uniós forrásból megvalósuló iskolafejlesztéseket és a szakképzési centrum iskoláit érintő, a remények szerint hamarosan várható pozitív bejelentéseket, akkor ki merem jelenteni, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen léptékű iskolafelújítási program nem volt még Székesfehérvár életében. A következő évek uniós forrásainak segítségével pedig a reményeim szerint azok az iskolák kerülhetnek sorra, amelyek most nem fértek be. Ami a Modern Városok Program többi részét illeti: A városon belüli kerékpárút hálózat bővítést illetőn várjuk, hogy az állam elindítsa a projektet. A börgöndi reptér és a Palotai úti parkolóház esetében pedig egészen a kiviteli tervek elkészültéig fogunk eljutni első körben. A Fekete Sas Szálló ügyében hosszabb időn át a honvédségnél pattogott a labda, de végül mégsem hasznosították az épületet. Most vannak újabb ötletek a város részéről kulturális célú hasznosításra, de ennél többet most még nem tudok elárulni. Összességében tehát azt kívánom, minden 7-8 évben legyenek ilyen nagyszabású állami-városi programok!

Régóta szó van az Auchan-körforgalom, az Új Csóri úti körforgalom átépítéséről, de ugyancsak évek óta beszédtéma az Úrhidai út felújítása, vagy a Bakony utca kikötése az elkerülő útra. A talán most már érkező uniós pénzek segítségével várható ezekben előrelépés?

- Idén nem csak a déli összekötő utat tudtuk megépíteni, hanem elkészült a Móri út első felújítási üteme is, ezen kívül minden városrészben zajlottak kisebb út- és járdafelújítási munkák. A megyei jogú városok szövetségének esztergomi ülésén a polgármesterek pártállástól függetlenül közösen kérték az Európai Uniótól, hogy Magyarország és azon belül az önkormányzatok (is) kapják meg az uniós forrásokat. A források egy jelentős részét a friss hírek szerint megkapja Magyarország, mi úgy tudjuk, ez a TOP-os pénzekre is kiterjed, amiből az önkormányzatok például az utakra is költhetnek. A Bakony utca és az elkerülő út összekötésének kérdése áll a legjobban, akár már 2024-ben ki tudná írni a város a közbeszerzést erre. Az Úrhidai út nem önkormányzati, hanem állami fenntartású út, viszont mégis „betehetjük” a városi útfelújítási programba. Az Auchan körforgalom átépítését a kormány, úgy látom, napirenden tartja, így reményeim szerint ez a fejlesztés is megvalósul. Mivel az Új Csóri úti körforgalom esetében ilyen állami szándék nem volt érzékelhető, a Magyar Közút megyei igazgatóságával abban állapodtunk meg, hogy az önkormányzat elkészítteti a körfogalom átépítésének terveit. Ez többféle lehetőséget mutat majd meg, hozzájuk téve a költségek szintjét is. Ez alapján könnyebb lesz eldönteni, megvárjuk-e a nem tudni mikor érkező állami támogatást a teljes átalakításhoz, vagy inkább megvalósítjuk a jóval olcsóbb, - a város által is finanszírozható - kisebb beavatkozást, ami ugyan nem tökéletes, de ami mégis nagyságrendekkel jobb helyzetet teremt a körforgalom környékén. A generális megoldást azonban a negyedik M7-es lejáró, illetve az M200-as út jelenti majd, mely az M1 és az M7 autópályát köti össze a városon kívül.

Gyakorlatilag elfogyott a munkaerő Fehérváron, a város mit tud tenni a helyzet megoldása érdekében? Nagyon régen épített a város bérlakásokat, de úgy tudom, egy ilyen, CSOK-plusszal kombinált program lehetősége újra felmerült.

- Egy 400 lakás építéséről szóló programot dolgoztunk ki, amit benyújtottunk véleményezésre az államnak. Ha ezt tudjuk azzal kombinálni, hogy a bérelt lakást idővel a bérlő megvehesse, akkor a CSOK Pluszhoz hasonlóan indulhatna egy ilyen bérlakás program. Ez fontos üzenet lenne nem csak az ipar, de a közszféra számára is. Több olyan területe is van az önkormányzatnak, amely alkalmas lenne ilyen jellegű lakásépítésre, meglátjuk, születik-e pozitív döntés az állam részéről.

2024-ben helyhatósági választás (is) lesz. Választási költségvetés készül?

- Jónéhány olyan költségvetés készítésén vagyok túl, amelynek elfogadását követően valamilyen választási kampány zajlott. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy egyik sem volt „választási” és a mostani sem lesz az. A város pénzügyi helyzete stabil, kevesebbet költünk, mint amennyi rendelkezésre áll. Az elmúlt időszak minket igazolt, mert a tartalékoknak köszönhetően tudtunk reagálni a nem várt kihívásokra. Így lesz ez 2024-ben is. Fontosnak tartjuk persze, hogy a város működtetésében részt vevő 3 ezer ember anyagi juttatásait növeljük, s legyen pénz a fejlesztésekre. Annak idején jelentős adósságokkal vettem át a várost, és büszke vagyok arra, hogy most már jelentős tartalékaink is vannak.

Mi az, amit 2024-re kíván Székesfehérvárnak, az itt élőknek?

- Amikor 2019 őszén ez a ciklus elindult, senki nem számított arra, hogy egy folyamatos válságokat hozó néhány esztendő áll majd előttünk. Ezért azt kívánom, hogy egy kicsit kiszámíthatóbb, kicsit nyugodtabb esztendő köszöntsön ránk. A legfontosabb, hogy közösségként legyünk erősebbek, mint az előző esztendőben voltunk. Megedzett minket az elmúlt néhány év, de sikerrel vettük az akadályokat, s szerintem sokat tanultunk belőlük. Mert százezren voltunk, egy csapatban!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában