Apa lánya

A lányom még délelőtt írt nekem néhány mondatot, amit természetesen nem néztem meg. Soha nem tudom felfogni, miért nem hív fel, hiszen elmondani sokkal egyszerűbb, mint telefonon keresztül megírni dolgokat. Ráadásul ha kérdés vetődik fel, azonnal meg is tudjuk beszélni. Két téma miatt keresett, és ebből az egyik az volt, hogy tudok-e utalni neki. Ezt a kényelmetlennek látszó kérést talán könnyebb elrendezni a telefon monitorjával, mint megbeszélni az apjával. Bár az eredmény írásban is, szóban is ugyanaz lett volna.

Szóval írt nekem a lányom, de csak délután vettem észre az sms-t. Igaz, hogy a tempó szempontjából már mindegy volt, de az sms felfedezése után azonnal hívtam őt. Megdöbbenésemre egy férfihang szólt vissza a telefonban: – Ezt a telefont csak megtaláltam a domb aljában – mondta a hang. Sietve próbáltam rendezni a dolgot, miszerint én a telefontulajdonos apja vagyok, s ha ez már így alakult, visszakérném a készüléket. Megjelölte a férfihang a helyet, ahol tíz percen belül találkoztunk. Egy fiatal srác nyújtotta át a telefont, én megköszöntem, majd elváltunk.

Ekkor hívtam a lányom barátjának a telefonját, amit sokadik hívásra persze a lányom vett fel, és elkeseredett hangon kezdett bele egy hosszúnak tűnő történetbe, de nem hagytam kiteljesedni: mondtam neki, hogy nálam van a telefonja. Hirtelen hangszínt váltott, s mély baritonnal kérdezte: – Hogyhogy? Elmeséltem neki a sztorit, mire a lányom így reagált: – És csak úgy random odaadta neked a telefonomat? Nem is értettem a kérdést, hiszen a fiatalember a legtökéletesebb igazolást láthatta a talált telefonon, amikor hívtam: Apa

Jó érzés tudni, hogy igenis vannak becsületes emberek. Jó érzés tudni, hogy az ifjakban is gazdagon él a tisztesség. Ezúton is köszönöm a fiatalember becsületességét, és nem csak úgy random!