Piros betűs nap

2023.12.09. 07:00

Duplán ünnepeltek a lajoskomáromiak (videó, galéria!)

Összességében mintegy 150 millió forintos hazai és uniós forrásból újulhatott meg két fontos épület is Lajoskomáromban. A falu életében központi szerepet betöltő intézmények új és korszerű otthonra leltek.

Kecskés Zoltán

Esti fénynél a megújult 100 éves Községháza Lajoskomáromban.

Fotó: Kecskés Zoltán

Két beruházást adott át  pénteken délután Varga Gábor Dél-Fejér országgyűlési képviselője, Pálffy Károly, a Fejér Vármegyei Önkormányzat alelnöke és Pirtyák Zsolt, a falu polgármestere. Utóbbi a FEOL kérdésére elmondta: a mai nappal két álma is valóra vált a községnek, hiszen lett egy modern, korszerű méreteiben is kielégítő és reményeik szerint az olvasók tetszését is elnyerő könyvtáruk – a régi művelődési ház felújításával –, melynek célja, hogy a település lakói számára igazi találkozóhellyé, közösségi térré váljon. Emellett pedig megtörtént az immáron 100 éves Községháza felújítása is oly módon, hogy az eredeti, évszázados építmény arculatát is megőrizték.  A polgármester szerint, mindez nagyrészt sikerült is mindamellett, hogy az új könyvtárhoz hasonlóan, az épület kívül-belül megújult,  energetikai korszerűsítésen esett át. Kicserélték többek között a nyílászárókat, a tetőt, a fűtési rendszert, valamint a belső terek is megújultak, amelyben egy klubtermet is létrehoztak a régi könyvtár és a hivatal összenyitásával. 

Varga Gábor, Dél-Fejér országgyűlési képviselője a jelen lévő Horvát Adrienn, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatójának gondolataihoz csatlakozva elmondta, hogy aki könyvtárba fektet, az valóban a jövőbe fektet. Véleménye szerint a gyermekek nevelésének két  legfontosabb eleme a sport,illetve a kultúra, melynek egyik kiemelt színtere a könyvtár, ahol olyan értéket kaphatnak, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyerekek teljes emberré, egészséges felnőtté váljanak. Varga Gábor a 100 éves községházával kapcsolatban megjegyezte, hogy igencsak tetszetősre és jó minőségűre sikeredett, amihez csak gratulálni tud az önkormányzatnak és a kivitelezőknek is. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában