"Jól van az úgy"

2023.12.14. 11:57

A karácsonyi hajsza és az emberi lustaság találkozása

A minap, ahogy mindenki más így december közepén, próbáltam redukálni a karácsonyi teendők listáját. Tettem mindezt délelőtt, gondolván arra, hogy így megúszom a tömeget, a forgalmat és telített parkolókat.

Bagotai Zsanett

Fotó: Bagotai Zsanett / feol.hu

Persze ismét naív voltam, ahogy már sokszor életem során, hiszen az "Úristen, jövőhéten már karácsony" effektus nem kegyelmez a korai órákban sem. Ilyenkor visszasírom az időt, amikor csupán annyi volt a dolgom, hogy megírjam a levelet a Jézuskának, és várjam a karácsonyi csodát, amely minden évben elvarázsolt. Most ezt a fajta csodát mások lelkébe szeretném beköltöztetni, így nagy levegőt vettem és láttam magam előtt a gyermeki mosolyokat, amiért bármilyen tömegen megéri átverekedni magam. Persze azért mindig meg tud lepődni az ember, nem volt ez másképp most sem, amikor az egyik nagy áruház parkolójában a már megszokott sorom felé vettem az irányt. Kocsi az volt bőven, na de nem az a fajta, amit most elképzelnek. Úgy tűnik a bejárathoz minél közelebb nem csak a parkolás esetén motiváló tényező, hanem a bevásárlókocsik helyére varázsolásánál is. "Jól van az úgy" gondolta magában az a jó pár ember, akik a már kígyózó és az út felénél is túllógó sor végére tolták vissza a kocsijukat, kisebb akadálypályát létrehozva. A kisebb autók még szerencsések voltak, elszlalomoztak az "útakadály" mellett, a nagyobbak már nem biztos, hogy bevállalták. Most már csak azt sok magányos kocsitárolót sajnálom, ami ott állt üresen, várva a karácsonyi csodára, de nem kapta meg...

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában