Mától ismét eresztik a tározók vizét

2023.12.19. 21:32

Megkezdték a Velencei-tó vízpótlását

A Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének tájékoztatása szerint kedden 12 órától a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság megkezdte a Velencei-tó vízpótlását a pátkai és a zámolyi tározókban található, arra felhasználható mennyiséggel.

Tihanyi Tamás

A Pátkai-víztározó zsilipjét kedden délben nyitották meg, miután az elmúlt hetekben javult a víz minősége

Fotó: Tihanyi Tamás

A téli időszak miatt a lefagyás kockázatát figyelembe véve, folyamatos ellenőrzés mellett zajlik a vízeresztés, amelynek során a szövetség és a vízügy szoros együttműködésére van szükség. A Zámolyi-víztározó már két éve üresen állt, csak ősszel zárták le a zsilipet, és a vizet nem engedték át Pátkára, amely most megtörténik.

A Pátkai-víztározó ismét segítheti a nagy testvért, a Velencei-tavat  
Fotó: Tihanyi Tamás

Nagy Attila, a HOFESZ társadalmi elnöke a FEOL-nak elmondta: az utóbbi időszak csapadékos időjárásának köszönhetően nem csak a két tározóban nőtt meg jelentősen a víz mennyisége, de még a Csíkvarsai-réten is. A Pátkai-víztározóban élő halak – keszegek, kárászok, harcsák és pontyok, azaz minden, ami ott előfordul – mentése a vízállásnak és a további időjárásnak megfelelően több ütemben történik majd meg. Ebben lesz nehézség, mert a sok csapadék miatt terepjárók nélkül a tározónak még a megközelítése sem könnyű.

A horgász világbajnok hozzátette: a tározóban lévő víz minősége annyit javult az elmúlt időszak jelentősebb mennyiségű csapadéka miatt, hogy ezt az intézkedést már meg lehetett tenni. Szerinte ha sikerül az eresztés, jelentős mennyiséggel lehet segíteni a Velencei-tavat és ha kitart így az időjárás, akár rendeződhet a tó helyzete. Hozzátette, hosszabb távon akkor sem szabad az esőre, hóra bízni a Velencei-tó jövőjét, mint ahogyan ez a legutóbbi horgászfórumon több szakember szájából is elhangzott.  

Az idei már a második vízpótlás, amely a tározók felől történik, az elsőt január közepén kezdték el és április végéig tartott, azzal 12 centimétert emelkedett a Velencei-tó vízszintje. Amely kedden este 20 órakor 103 centiméteres volt az agárdi vízmércénél.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában