Érdemes gumicsizmát húzni!

2023.12.27. 19:00

Sóstó: a sok csapadék miatt a tó kilépett a medréből

Az elmúlt időszakban sok eső, hó esett, amelynek következtében a Sóstó vize több helyen kilépett a medréből, így aki sétálni indulna ide, érdemes gumicsizmát húznia.

Házi Péter

Fotó: Sóstó Székesfehérvár

Talán sokan emlékeznek még arra, az időszakra, amikor azért izgultunk, hogy a Sóstó ne szikesedjen el teljesen, ugyanis volt olyan nyár, hogy a vízfelülete minimálisra zsugorodott. Persze, akkor nem volt állandó vízutánpótlás, ezt csak a természetvédelmi terület rendezése során, a Basa-árok folyásának megfordításával érték el a szakemberek. Ahogy már előző cikkünkben is írtuk, most már annyi eső, havaseső, hó esett, hogy gyakorlatilag teljesen telítődött vízzel a terület, magasan van a talajvíz és a tó maga is sok helyen kilépett a medréből. 

Amint a Sóstó őrei írják a közösségi oldalon:  "Szeretnénk megkérni a kedves kirándulókat, kizárólag gumicsizmában jöjjenek ki sétálni, a tó körül főleg. A rengeteg csapadék miatt sok helyen kilépett a tó a medréből és most meglehetősen nagy a sár is. A zsilip nyitva van, a tanösvényt most is szárítjuk. 
Minden természeti környezetben tett kirándulás során erre számítsunk, magasabban fekvő helyeken is. Szerencsére az élőhelyek feltöltődtek, a talajvíz magasan van, ezért lesz most dagonya bőven."

Ez igazából jó hír, hiszen az élővilágnak mindez maga a paradicsom, és tavasszal is lesz víztartalék bőven a területen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában