A meleg otthonoktól távol: utcai élet Fehérváron a téli mínuszok között

Nulla fok - fagypont induláskor, a hőmérő azonban rohamosan kúszik lefelé szerdán este, amikor a székesfehérvári Kríziskezelő Központ teajáratával útnak indulunk. Az ünnepek után újraéledő januári nagyvárosra vastag lepelként borul a hideg sötétség. A lakóházak meleg fényeitől, a radiátorok fűtötte otthonoktól távol, erdők szélén, árokpartok mentén, zártkertek tövében surran a kis fehér furgon. Benne ül Turbucz Béla és Pánczél Zsuzsanna, hogy rakományukat a legelesettebbeknek vigyék ezen a zimankós téli estén. Forró teát, a Szent Kristóf ház által készített pincepörköltet, kenyeret, valamint édességet, szaloncukrot kapnak.  Már jól ismerik az érintettek az autót, amint közeledik, indexel, máris indulnak felé a várakozók.

Egyetlen járat alkalmával legalább nyolcvanöt emberhez jut el a szükséges étel és ital. A rászoruló emberek fele zártkertekben él, közel negyedük sátrakban húzza ki a telet, a többiek pedig közterületen élnek, meséli Béla. Jól ismerik őt egyébként a teajárathoz érkezők, beszélgetéseikből kisejlik: figyelemmel kíséri sorsukat. A Keresztöltés úton kezdenek, ide azonban valamiért nem jön ki az az egy ember, akit reméltek. Az Iszkai út mellett azonban sokan várják, s még számunkra is akad ismerős arc, akivel a koronavírus járvány végén találkoztunk egy hasonló út alkalmával.

- Itt élünk a zártkertekben a párommal, akivel együtt vagyunk immáron huszonöt éve – mondja a szemüveges férfi, s tartja közben a szatyrot. Az asszony pakolja bele a doboz melegételt, kenyeret, szaloncukrot, s viszi kézben a forró teát. Kerékpárjukkal dolguk végeztével távoznak is. Körülöttük – számunkra - új arcok, a két évvel ezelőttiekről senki nem tud semmit. Kegyetlen világ ez, ahol ez nem szokatlan, tudjuk meg.

- Akikről tudjuk, hol vannak, már elláttuk pléddel és egyéb szükséges eszközökkel a hideg idő beköszönte előtt – mondja Béla, aki szerint a télen is utcán élők többsége nem veszi igénybe a Kríziskezelő Központ nappali vagy éjszakai ellátórendszerét. A kommunikáció velük meglehetősen egyoldalú, mondja. - Sajnos nincsenek túl jó pszichés állapotban.

Nehéz tehát a kapcsolattartás, így csak azokon tudnak segíteni, akik maguk is tesznek azért, hogy kaphassanak – legalább annyiban, hogy kimennek a teajárat állomásaira. – Már nincs az a „régi világ”, amikor akár 20-30 ember is várt ránk egy-egy alkalommal, mostanra csak páran jönnek a teajárathoz. Akik nem jönnek, vélhetően sajnos már elhunytak – mondja Turbucz Béla. Akivel azonban lehet, váltanak pár jó szót. Következik a Hernád, a Kőrösi, majd a Gánts Pál utca, halad tovább a teajárat a megszokott útján.