A végtelen vizek vándora

2024.01.11. 11:30

A Velencei-tó és a vitorlázás szerelmese – 121 éve született Dékány András író

Kecskeméten látta meg a napvilágot 1903. január 11-én. Nemesi származású volt, lehetett volna gondtalan és szép gyermekkora, de tíz hónapos korában félárva lett, elveszítette édesapját. Gyermekéveit a Felvidéken töltötte, Gálszécsen nevelkedett. Hegyek helyett viszont mindig a tengerről álmodott. Tengerész szeretett volna lenni. Öröme határtalan volt, amikor 1918 nyarán fölvették a fiumei tengerászképző iskolába. A nagy kaland az Adriával mindössze két hónapig tartott: 1918 októberében, az összeomlás után, szélnek eresztették a matrózjelölteket. Magyarország elveszítette tengerét.

A vizek vándora megpihen, a Madárvárta üvegablaka mögül szemléli a tó világát.

Fotó: Családi archívum

Húszas esztendeiben Dékány András kétkezi munkásként németországi gyárak életét ismerte meg. Újabb jellemformáló kalandja ez az életének. Élményei nagy szociális érzékenységgel megírt első két regényébe kerültek be. (Gyár – megjelent 1932-ben; Ruhr – megjelent 1933-ban).

A fiatal íróra igazából az Aranysziget című történelmi vígjátékának nemzeti színházi bemutatása után, 1938-ban és a Kétszáz négyszögöl című könyvének megjelenésekor figyeltek föl. A harmincas években vásárolt telket Agárdon, nyaralót épített, bekapcsolódott a tópart életébe. Radeczky Jenővel vállvetve bábáskodtak a Madárvárta születésénél, s ő lett a helyi vitorlázás egyik vezéralakja. is.

Amikor 1945 februárjában Budán is elhallgattak a fegyverek, Dékány Andrást választották meg a kerület elöljárójává. Félretette íróságát, és egy emberpróbáló munka élére állt: hogy előjöjjenek az óvóhelyekről, hogy legyen kenyér, legyen víz, villany. A betű embere tehát merőben más lett, mint addig: szervezett, irányított.

Egy ideig úgy látszott, minden halad a maga kedvező útján. Később már nehezebben igazodott el Dékány András a pártpolitikai csatározások között, s persze, hogy ő látta a kárát. Érzékeny alkata, visszahúzódó természete nem állhatta a hangosságot.

Visszatért apróbetűs írógépéhez, és 1948-tól rendszeres külső munkatársa lett a rádió irodalmi és zenei osztályának. Regények dramatizálására kapott megbízásokat. Zenés hangjátékai – egyebek között a Bihari János és Lavotta János életéről szóló – szinte új rádiós műfajt teremtettek.

A nagy, az „átütő” sikert azonban a Csínom Palkó hozta meg Dékány Andrásnak. Farkas Ferenc örökbecsű muzsikát szerzett a kitűnő szövegkönyvhöz. A Csínom Palkó az 1950-es rádió-bemutató után egy évvel az Operaház műsorára került. Később előadták a Margitszigeten és a Szegedi Szabadtéri Játékokon is.

Vajon magára ismer-e még valaki? Középen, távcsővel a nyakában Dékány András, a vitorlás csapat kapitánya.
Fotó: Családi archívum

A könyvíró Dékány András is visszatért az irodalmi életbe. Amikor Képes Géza 1954-ben létrehozta a Magvető Könyvkiadót, az elsők között jelentette meg az író sajátos, „műfajtalan” kötetét, amely a Velencei-tó himnusza. Ez a kötet ismét ráirányította a figyelmet a Madárvártára, melynek építése a háború miatt maradt el. Az erőfeszítéseket siker koronázta, 1959-re felépült a ma is népszerű kutató és oktató bázis a tó partján.

A Náderdőben vadmadár elsősorban a nagyobb gyerekeket szólítja meg, s nem beszél a madarak téli életéről. Ezt Dékány András egy másik kötetben pótolja. Afrikából jöttek című munkája a kisebbeknek szól, főszereplői a fekete földrészről Agárdra tartó kanalas gémek.

Költőien szép sorok idézik a Velencei-tó életét: „Hallani, ahogy fellélegzik a tó, felsóhajt. A téli szélben sírt, zokogott a nád, s a víz jégpáncél alatt dermedt. Hogy délről megjött a tavaszi köszöntő – napfény köpenyegében az enyhe fuvalom –, muzsikál a nád, ha a tavaszi szél belekap…”

Dékány András életének utolsó tíz esztendeje is az ifjúságé. Vázsonyi Endrének, a Móra Ferenc Könyvkiadó egyik vezetőjének biztatására fordult vissza 1918-as fiumei, adriai élményeihez. – Bennem, legbelül egy tizenhat éves kamasz lakik – jegyezte meg egyszer, már túl az ötvenen.

Dékány András tehát könnyen fölébreszthette magában az ifjúság romantikáját: a tenger végtelenjére rácsodálkozó tinédzsert, az örök tizenévest.

És írni kezdte Matrózok, hajók, kapitányok, című regényét az Adriáról, a dalmát partok embereiről, arról a tájról, amelyen a Sándor Mátyás című Verne Gyula regény is játszódik. Emelt fővel vállalta, hogy a világhírű és népszerű, múlt századi francia kalandregény író hangját igyekszik folytatni, nemes olvasmányt adva a tizenévesek kezébe.

A Matrózok, hajók, kapitányok 1957-ben jelent meg, és óriási olvasótábort szerzett az írónak. A fiatalok kérték és várták a folytatást. Igy született és jelent meg a Háromszavas című ciklus újabb két darabja, a Csempészek, Hősök, kikötők; a Kalózok, bálnák, tengerek (1960).

További művei: Az elveszett sziget, Az óceán császára és A gyöngyhalászok titka is a tengeri élménykört festi.

Pörgetem magam előtt a földgömböt, uralkodó szín a kék. A felszín kétharmadát víz borítja. A tengerek és óceánok – irodalmunkban egyeduralkodó – révkalauza, szakavatott szépirodalmi tolmácsa Dékány András.

Az íróban egy ízig-vérig tanító, nevelő embert tisztelhetünk, aki mesélő nagyapa módjára mondja el történeteit, miközben észrevétlenül adja át azt a hatalmas tudást, amit az élet iskolájában összegyűjtött.

Szerző: Csiák Gyula

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában