Megemlékezés

2024.01.08. 15:30

Emléktüzek gyúlnak a doni hősökért Pákozdon

Emléktűz gyújtásával és imádsággal emlékeznek a Don-kanyar Emlékkápolnánál az urivi áttörés 81. évfordulóján.

S. Töttő Rita

Fotó: FMH-Archív / NN

Az urivi áttörésre, azaz az 1943. január 12-i háborús eseményekre emlékeznek január 12-én országszerte. Mint emlékezetes, az oroszok ellen küldött magyar csapatok – a 2. magyar hadsereg – 1943. január 12-én az urivi, majd 13-án a scsucsjei hídfőből kiinduló szovjet támadást nem tudták visszaverni – a védelem több ponton megszakadt, melynek során óriási veszteséget szenvedett a magyar hadtest. A Don-kanyarnál, az egyéves ott tartózkodás alatt 120 ezer magyar katona lelte halálát.

„Kiket örökké hazavárnak” című programjával rájuk, az 1942–43-as Don menti csatákban hősi halált halt, fogságot szenvedett és túlélő katona hősökre emlékezik a pákozdi Katonai Emlékpark is január 12-én 18 órakor a Don-kanyar Emlékkápolnánál. A Székesfehérvári Püspökség tájékoztatása szerint a Székesfehérvári Egyházmegye, a Székesfehérvári Református Egyházközség, a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség, a 457-es Prohászka Ottokár Cserkészcsapat, valamint a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség szervez ökumenikus imát az áldozatokért. Az esemény kapcsán kültéri sétákat is szerveznek január 12–13–14-én, naponta több alkalommal. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában