Arcanum

2024.01.29. 13:00

Fejér évfordulós emlékei

Déri Brenda

Kutyásbál kutya nélkül

A régi hírlapok cikkei között igazi kincsek lapulnak. Mindig van olyan írás, amin kikerekedik a szemem. Így volt ez az 1974-es lapszámunk böngészése közben is, amikor is Kutyásbál címmel jelent meg egy írás. A januárban tartott rendezvény az akkor fehérvári Velence Szállóban rendezték meg, ám címéhez képest a vendégek kutyák nélkül érkeztek. 

„Háromszáz „ebbarát” szórakozott este héttől hajnalig. Kutyáikat nem hozták magukkal, pedig ez lett volna az első lehetőség, hogy étterembe kutyát vigyenek. Hogy azért a bálon mégis legyenek arról a szövetség gondoskodott, ugyanis öt kutyát sorsoltak ki tomboláin. Mind kölyökkutyák voltak, így ugatásuk nem zavarta túlságosan a zenészeket” – írták a tudósításban.
Koffeinfüggők lennénk?

Érdekes statisztikai adatot közöltünk 1984. január 29-i hírlapunkban, amikor is a kávéfogyasztási szokásaink változásáról írtunk. 

„ A hazai adatok azt bizonyítják, hogy hazánk lakossága egyre inkább megkedvelte a kávét. 1960-ban fejenként csak 10 dekát fogyasztottunk, míg ma ez a mennyiség meghaladja a 3 kilót” – olvasható. 

Ez a szám vajon mennyit nőhetett, avagy csökkenhetett 40 évvel később, mennyi kávét fogyaszthatunk manapság? 



 



 




 



 



 



 



 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában