Ez nem lehetőség, hanem kötelesség!

2024.01.04. 17:30

Tűzijátékozók, figyelem! – fontos határidő jár le holnap

Ahogy arra a napokban több hírportál is figyelmeztette a szilveszterkor tűzijátékozókat, fontos őket érintő határidő jár le január 5-én, pénteken.

Déri Brenda

Forrás: pexels.com

Mint beszámolnak róla január 5-ig, azaz e hét péntekig a fel nem használt vagy hibás tűzijátékokat le kell adniuk. Az erről szóló hatályos rendelet kristálytisztán leírja, hogy ez nem lehetőség, hanem kötelesség.

„A hibás vagy lejárt felhasználhatósági idejű, 1. és 2. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték terméket a vevő köteles a vásárlás helyére visszaszállítani, a forgalmazó köteles azt térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni” – áll a rendeletben, amelyben lejjebb arra is kitérnek, hogy a fel nem használt vagy hibás, 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termékek esetében ezt január 5-ig köteles a vásárló megtenni, a forgalmazó pedig visszavenni. 

Már csak azért sem érdemes ezt fél vállról venni, mert akár 150 ezer forintos pénzbírság is lehet a vége, ha valaki nem tesz eleget a rendeletben foglaltaknak, hiszen a 3.  pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátékokat - KAT. F3 vagy CAT. 3 jelöléssel ellátottak - csak december 31-én 18 óra és január 1-jén 6 óra között lehetett engedély nélkül  fellőni.

A fent említett 1. és 2. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték - KAT. F1 vagy CAT 1, illetve KAT. F2 vagy CAT 2 - felhasználására más szabályozás vonatkozik, ezek ellőhetők akár egy sima buliban is legálisan, de részletesebben a múlt év eleji cikkünkben is írtunk erről. 


 


 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában