Husvéth Imre újra harcba száll a székért!

2024.01.16. 19:00

Visszatekintés és jövőbe nézés

A 2023-as remény évének indult, de csak újabb válságok éve lett. Mi most a mi dolgunk? – egyebek mellett erről kérdeztük Alsószentiván polgármesterét, akitől azt is megtudtuk indul-e a következő évi polgármesterválasztáson.

Kecskés Zoltán

Husvéth Imre polgármester szívén viseli a falubeliek sorsát: ha kell fakanalat ragad és ételt oszt

Fotó: Nagy Orsolya

A Sárbogárdi járásban lévő kistelepülést mindösszesen hatszázan lakják, de összetartásuk messze földön híres a megyében. Karácsony közvetlen közeledtével például még maga a polgármesterük is fakanalat ragadott, hogy nagy üstben elkészítse az ünnepi asztalra a székelykáposztát, amelyet aztán ki is osztottak a rászorulóknak. De említhetnénk még megannyi civil kezdeményezést is (vármegye tojásfája, Szentiván Trail), ami miatt a megye hatodik legkisebb települése az ország nyugati és déli részén is ismerősen csenghet. A település polgármesterével, Husvéth Imrével tekintettünk egy kicsit vissza a múltba és néztünk közösen a jövőbe, a 2024-es évre, amely több szempontból is meghatározó lesz.

Hogyan és miként tekint vissza a 2023-as évre, a fentebb említett nehézségek ellenére?

– 2022-ben a covid utóhatásával kellet megküzdenünk, 2023-ban a kialakult energiaválsággal.  A 2023-as évben a korábbi évekhez képest jóval kevesebb pályázati forrás állt az önkormányzat rendelkezésére. Az energiaválságot takarékos működéssel szerencsésen átvészeltük, komolyabb plusz terhet nem rótt ránk. Emellett igyekeztünk kihasználni valamennyi tendert, így 2023-ban is pályáztunk szociális célú tűzifára, melyet még novemberben ki is osztottunk a lakosság részére. Települési rendezvényeinket is megtartottuk. Igyekeztünk a rendelkezésre álló forrásainkkal úgy gazdálkodni, hogy minden kötelező feladatunkat el tudjuk látni és a lakosság igényeinek megfelelő színvonalú szolgáltatásokat tudjunk nyújtani. Úgy érzem sikerült!

A nevelési-oktatási intézményeik közül 2023-ban az óvoda épülete újulhatott meg és bővült ki Alsószentivánon, a fenntartó Székesfehérvári Egyházmegye jóvoltából.
Fotó: Takács Sára

És a beruházások tekintetében? Könnyebb volt a 2023-as, mint a 2022-es esztendő? 

– 2023 hasonló volt a 2022-es évhez. Annyiban különbözött, hogy az előző évvel ellentétben nem volt olyan pályázati lehetőség, amit igénybe tudtunk volna venni, így nagyobb beruházásra nem került sor az önkormányzat részéről. A nevelési-oktatási intézményeink közül az óvoda épülete újult meg és bővült ki a fenntartó Székesfehérvári Egyházmegye jóvoltából. A Belügyminisztérium támogatásával beszerezhettünk egy Solis26 típusú kistraktort a közmunka program keretében. 

Mit üzenne, új év alkalmával a településen élőknek?

– A 2024-es évre a település lakóinak békés, boldog új évet, jó egészséget kívánok és köszönöm az eddig tapasztalt összefogást, támogatást, amelyet az önkormányzat és képviselő társaim felé nyújtottak.

Milyen célokkal vág neki a 2024-es esztendőnek a település, milyen fejlesztéseket kíván megvalósítani?

– 2024-ben is folytatni kívánom az eddigieket, a stabil gazdálkodást, a lakosság támogatását, a hagyományos rendezvényeink megtartását, a civil szervezetekkel kialakult jó kapcsolat ápolását. Az idei évben pályázunk kommunális eszközre. Amennyiben lehetőség adódik, szeretnénk a Béke utca aszfaltburkolatának felújítását folytatni, az önkormányzat elavult aprítékos kazánját egy korszerűbbre cserélni, amivel tovább tudnánk csökkenteni a fűtés költségét.

És végül a 2024-es esztendő a választások éve is. Az EP-választás mellett 2024 június 9-én önkormányzati választások is lesznek. Harcba száll a székért, az újabb ciklusért?

– A 2024-es önkormányzati választásokon indulni szeretnék a polgármesteri címért, újra harcba szállok a polgármesteri székért.. A 2017-ben megkezdett munkámat szeretném folytatni. Eddig is komoly eredményeket értünk el képviselő-társaimmal közösen. Sokat fejlődött a település infrastruktúrája, intézményeink megújulhattak, a beszerzett kommunális és egyéb eszközök is a településen élők javát szolgálják. Bízom benne, hogy ezt a fejlődést a lakosság is érzékelte és méltónak tartanak a folytatáshoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában