A kőkúti kastély pusztulásának története

Amikor belépek a kis könyvtárba a település központjában, a vaskos kötetekkel telezsúfolt polcok között lépdelve szinte elbukom a téglákban, amelyek nem csak ezért keltik fel az érdeklődésemet. Borsos György könyvtáros, helytörténész nem hagyja magát sokáig kéretni, én pedig nem felejtem el bekapcsolni a magnót.

– Könyvtárunk önállóan gyűjt dokumentumokat, de kapcsolatban van a helytörténeti és néprajzi gyűjteménnyel is – kezdi a beszámolót. – Sok-sok értékes irat és tárgy érkezik ide hozzánk, ezek között vannak a különféle feliratos, bélyeges téglák is. Az egyikről külön szeretnék beszélni, mert számomra nagyon értékes és érdekes: ezen egy pecsétnyomóval készült B betű, azon pedig egy háromágú korona látható. A B betű a hercegi koronával Batthyány hercegre utal, neki Polgárdiban téglaégetője volt, míg nálunk Lepsényben a Nádasdy grófok és a Purglyak éltek. Ennek a közel kétszáz éves téglának az az érdekessége, ahogyan az 1850-es években Lepsénybe került. A történet a következő: itt Lepsényben, a Fő utcán áll az úgynevezett Purgly-kúria. A név onnan lehet ismerős, hogy Horthy István kormányzóhelyettes feleségét Purgly Magdolnának hívták, és ő unokatestvére volt a lepsényi Purglyaknak, akik között akadt országgyűlési képviselő, és ispán. 

Az evangélikus hitű jószási Purgly család 1820-ban kapott nemesi címert. Egyik ága a Győr melletti Sövényházán, a másik Arad megyében, Battonyán telepedett le. A sövényházi ágból származott Purgly Sándor, a lepsényi református templom melletti kúria névadó birtokosa. Az alsó és középiskolai tanulmányait Győrött és Budapesten, a jogot Eperjesen végezte el, majd Pozsonyban letette az ügyvédi vizsgát: mindkettőt kitűnő eredménnyel. Aktívan részt vett az 1848 előtti évek politikai mozgalmaiban, a forradalom és szabadságharc kitörésekor pedig azonnal belépett az önkéntesek zászlóaljába. Hadnagyi rendfokozattal küzdött, részt vett a schwechati, pákozdi, nagysallói és salamonfai ütközetekben. A szabadságharc bukása után letartóztatták és Győrben a karmeliták kolostorába zárták. Hosszú ideig raboskodott, négy hónapig még a levegőre sem engedték ki. Szabadulása után folyamatosan zaklatták, ezért sokáig bujdosó életmódot élt. A politikai enyhülést követően visszanyerte szabadságát, 1865-ben a Deák-párt híve lett, a Mezőföldön a párt elnökeként tevékeny részt vállalt a politikai küzdelmekben. Felajánlották neki a képviselőséget és a királyi tanácsos rangját is, de ő mindkettőt elutasította. Több évtizedig Veszprém vármegye törvényhatóságánál dolgozott (Lepsény akkor még Veszprém vármegyéhez tartozott), emellett az egyházmegye felügyelői tisztségét is ellátta.

De folytassuk a többi Purglyval. Purgly Pál 1856-ban született Lepsényben, a bécsi felsőkereskedelmi akadémián tanult, majd nagyesztergári és badacsonytomaji birtokán gazdálkodott. Tekintélyes szerepet töltött be a vármegye életében, örökös tagja lett törvényhatóságnak és tiszteletbeli felügyelője a veszprémi evangélikus egyházmegyének. Ő alapította meg és hosszú idei elnökölte a Balaton Halászati Részvénytársaságot. A másik fiú, Purgly Sándor ugyancsak Lepsényben született, aki a jogi doktorátus után vármegyei szolgálatba lépett, az 1896-os választások alkalmával, szabadelvű programmal képviselővé választották. De most már adjuk vissza a szót Borsos Györgynek.

– Az 1850-es években a Purglyak úgy döntöttek, hogy a Fő utcán lévő kúriát, amit mi inkább kastélynak hívunk, iskola céljaira átadják a református egyháznak. A szerződés úgy szólt, hogy a 3100 ezüstforint vételár mellett 90 ezer darab téglát is ad az egyház, amit a hívek hordtak el Kőkútra. Ott lett gazdálkodásuk központja és csak később került át a súlypont Papkeszire, majd Nagyesztergárra, de 1893-ban már 850 holdjuk volt Lepsényben. Tehát a feltétel részeként tudták felépíteni Lepsény határában, a kőkúti birtokon az udvarházukat. A református egyházközség Polgárdiban vásárolta meg a téglákat, azokból építették fel a kéttornyos kőkúti kastélyt, amely az 1920-as évek elejéig maradt a Purglyak tulajdonában, akkor történt meg a tulajdonosváltás: 1945-ig Barta Jánosé lett a birtok.

Amikor Purgly Sándor meghalt, az országos sajtó terjedelmes nekrológokkal búcsúztatta, testét a kőkúti kastélynál ravatalozták fel, egy halottas kocsi hozta a koporsót Lepsénybe és ott búcsúztak el tőle végleg a református temetőben, a templom mellett. Ma obeliszk emlékművekkel idézi a Purgly-család múltját a sírkert. Sajnos azonban a kőkúti udvarházból semmi sem maradt.

– Úgy gondolták 1976-ban, hogy mivel életveszélyes az állaga, engedélyt adnak a lebontására – idézi fel a kádári időket Borsos György. – A levéltárban Botond fiammal megtaláltuk a bontási engedélyt. Abban két olyan pont olvasható, amely nagyon furcsa számomra: az első az az utasítás, hogy a bontást felülről kell kezdeni. Még jó, hogy nem alulról… Az pedig még furcsább volt, hogy a bontott anyagokat a termelőszövetkezet vezetősége, a pártfunkcionáriusok elvihették magukkal haza. Rengeteg tégla és fa került így Mezőszentgyörgybe és Lepsénybe, sok ház ezekből az anyagokból épült, vagy bővült. De akadtak ott cserépkályhák is, ezek ugyancsak szőrén-szálán eltűntek, valószínűleg ott lehetnek valahol, valamelyik magánházban, újra felépítve. Ám egy kályhacsempét sikerült megszereznem, ami a felirata szerint a Glöckel Rukwid Pappenheim németországi gyárban készült tizenkettes sorszámmal, a kályha alsó szegélyének volt a része.

Borsos György és Botond fia tovább nyomozott, kiderült, hogy a gyár ma is működik, ezért levelet írtak Németországba, megkérdezve: be tudják-e azonosítani, milyen cserépkályhát rendelhettek tőlük anno a Purglyék? Nagy meglepetésükre néhány hét múlva megérkezett a válasz.

– Kiderült, hogy a háború végén, 1945-ben a szövetségesek lebombázták a gyárat, de a fennmaradt iratok szerint három nagyon szép cserépkályha is készülhetett náluk a Purglyék megrendelésére. Nagyon megköszönték, hogy megkerestük őket és felajánlották további segítségüket. Milyen lehetett a kőkúti kastély? Kétszobás, előteres, kéttornyos kis épület volt. Egyébként négy kastélyt építettek Lepsényben, a legnagyobbat a Nádasdyak a Nádasdy utcában, aztán ott a Purgly féle, amiből az iskolát alakították ki. Elpusztult a már említett kőkúti udvarház, és a negyedik is, egy tábornok kastélya, amit lebontottak a kőkútival együtt. Még a helyét is beszántották.

Borsos György elmondja, hogy a díszes téglák a helyi néprajzi gyűjteménybe kerülnek majd, ahol állandó kiállítás látható, de idővel szeretnének ott egy kőtárat is kialakítani, hiszen rengeteg érdekes tégla gyűlt össze az évek során. Mutat egy másik feliratos téglát is, amely a Nádasdyak téglaégetőjéből került elő. Aztán Barta Jánosról mesél, aki nem akármilyen ember lehetett.     

– Ő volt az utolsó tulajdonosa a kőkútpusztai uradalomnak, amit az 1920-as évek elején vásárolt meg a Purglyaktól. Mintagazdaságot alakított ki, nagyon szerették az emberek nem csak Lepsényben, de Mezőszentgyörgyön is, jó híre volt, bárki bármikor meglátogathatta. A sok istállóban ló, birka, szarvasmarha és baromfi élt. Mézet pergetett, kovácsműhellyel rendelkezett, aszalóberendezéssel dolgozott, étolajat állított elő. Épített magának egy kis alapra keresztet és haranglábat, azután nála minden délben harangoztak, az jelezte, hogy vége a munkának, ideje ebédelni. A háború végéig, 1945-ig irányította a gazdaságot. Aztán amikor a szovjetek megérkeztek Enying felől, elfoglalták a kőkúti udvarházat, beköltöztek a szobákba. A ház mellett áll ma is egy tiszafa: ennyi maradt meg az egész birtokból. Az egyik orosz oda kötötte a lovát, pedig mondták neki, hogy ne tegye, mert a tiszafa mérgező. Másnapra szegény állat elpusztult, és ezért egy kőkúti embert ott helyben agyonlőttek, mert azt hitték, megmérgezte a lovat. Egy évig még az idézőjeles „felszabadulás” után Barta Jánosé volt a terület. A gazdaságból befolyó jövedelem egy részét Lepsénynek adta, de hiába, 1946-ban az egész birtokot államosították, elvettek tőle mindent. A kastélyt a termelőszövetkezet kezdte használni, előbb szolgálati lakásokat alakítottak ki benne, később búzát és kukoricát tároltak ott, így aztán teljesen lepusztult az állapota. Barta János állítólag Polgárdi-Ipartelepen, a szociális otthonban élte le utolsó éveit, de itt, Lepsényben temették el. Nagyon sokáig gondozatlanul maradt a sírja, csak azt tudtuk, hogy valaki halottak napján mindig tesz oda egy virágcsokrot. Eddig sikertelenül próbáltuk kilesni, ki lehet az, hátha megtaláljuk valamelyik leszármazottját. A sírt ma időnként rendbe teszik a közmunkások, erről a polgármester gondoskodott, aki szívén viseli a sorsát.

Él Lepsényben a Purglyékkal kapcsolatosan egy helyi monda, amit néhány éve a falu legidősebb lakója osztott meg beszélgetőtársaival. Amikor gyerek volt, a szülei elmeséltek neki egy történetet. A húszas évek elején, amikor meghalt az egyik Purgly leszármazott, a temetésén Horthy Miklós kormányzó is megjelent, aki Székesfehérvár felől érkezett, de az autója nem bírta a szőlőhegyi emelkedőt.

– A faluból ökröket vittek elé, a kocsija elé fogták őket és felhúzták a járművet a Szőlőhegy tetejére. Amikor ezzel végeztek, kifogták az autó elől az állatokat: mégis miként nézne ki, hogy a kormányzó kocsiját ökrök húzzák be a faluba? A szájhagyomány szerint onnan már szépen begurult Horthy Miklós a temetésre.

Borsos György erről is kutat, hátha talál valamilyen hivatalos iratot, dokumentumot az elfelejtett kormányzói látogatásról. Már eddig sem dolgozott hiába, hiszen bár a kádári időkben a szocialisták ostobasága elsöpörte a föld színéről a település múltjának egyik legszebb épített kincsét, sikerült tenni azért, hogy a kőkúti udvarház legalább az emlékeinkben – és néhány tégla formájában – élhet tovább.