Ösztöndíj támogatás

2024.02.08. 10:00

Február 26-ig lehet pályázni az Alba Regia Ösztöndíjakra

A megyeszékhely idén is meghirdette a város fiataljait segítő ösztöndíjpályázatait. A jogosultaknak február 26-ig van lehetőségük igényelni az Alba Regia Középiskolai Ösztöndíjat, az Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíjat, illetve az Alba Regia Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíjat.

Déri Brenda

A 2023/2024-es tanév második félévében is ösztöndíjjal támogatják a fiatalokat, méghozzá a fent említett három kategóriában. E szerint sikeres pályázat esetében a középiskolások az Alba Regia Középiskolai Ösztöndíj keretében 50 ezer forintot, a felsőoktatásban tanulók az Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíj keretében 100 ezer forintot, a hallgatói tanácsokban feladatot vállalók pedig az Alba Regia Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíj keretében 40 ezer forintot kapnak. Előbbi két ösztöndíjnál azonban fontos kitétel, hogy az első félév tanulmányi eredményének el kell érnie legalább a 3,75 százalékot. 

A pályázatok benyújtását a következőképpen kell megtenni: zárt borítékban postai úton – Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Egészségügyi, Oktatási és Szociális Intézményi Iroda 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1. címre – vagy el a Polgármesteri Hivatal Városház tér 1. szám alatti portáján kihelyezett gyűjtőszekrénybe kell elhelyezni. A borítékon fel kell tüntetni a pályázó nevét, címét, valamint az „Alba Regia Ösztöndíj Pályázat” megjelölést - tájékoztat az ÖKK.

A pályázatok benyújtási határideje február 26.. Ezt követően elbírálják – legkésőbb március 30-ig – azokat és a város jegyzője írásban értesíti a pályázókat az adatlapon megadott elérhetőségek valamelyikén. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában