Idén is épül, szépül Cece!

2024.02.08. 14:00

Fontos döntések születtek a dinnye hazájában

A frekventált helyen húzódó járda felújításával, illetve a mintegy 240 millió forintos energetikai korszerűsítéssel kapcsolatban is fontos döntések születtek a szerdai rendkívüli testületi ülésen Cecén. A képviselők nyílt gyűlésen döntöttek számos, a falu életét nagyban befolyásoló kérdésekben.

Kecskés Zoltán

Fotó: FMH-Archív

Fazekas Gábor megkeresésünkre elmondta, hogy egy sikeresen ülésen vannak túl, ahol többek között eldőlt, hogy a továbbiakban is a közvilágítás karbantartását a MVM Watt Eta Kft. végzi, de ugyancsak megtörtént a Magyar falu program járdafelújításra (Deák Ferenc utca, Jókai és Illyés közötti szakaszát érinti)  kiírt közbeszerzés nyertesének kihirdetése, melynek értelmében a JV BEREK Kft. lett a kivitelező. A faluvezető hozzátette, hogy a megnyert 10 millió hazai forrást, az önkormányzat mintegy négy és fél millió forinttal egészíti ki a költségvetésből és a járdaszakasz felújítása idén megtörténik. Mindemellett döntés született az új, fogorvosi kezelőegység megvásárlásával kapcsolatban is. A polgármester elmondása szerint, közel 6 millió forintból érkezik 5-6 hét múlva az új masina az egészségházba.

Fazekas Gábor beszélgetésünk végén még egy nagyon fontos pontot kiemelt. Kiírták ugyanis a beszerzési eljárást a művelődési ház, egészségház, polgármesteri hivatal és az óvoda épületét magába foglaló, energetikai korszerűsítésre vonatkozó kiviteli terv elkészítésére, amely nyílászárók cseréjét, szigetelést, napelemek telepítését is tartalmazza többek között. Minderre azért volt szükség, mert a szabályok szerint, csak érvényes kiviteli tervekkel lehet közbeszerzési eljárást indítani az elnyert mintegy 240 millió támogatásra, amely főként uniós forrást tartalmaz a hazai mellett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában