Folytatódik a tavaly megkezdett telepítési program

2024.02.25. 15:30

Hétfőn süllőt hoznak a Velencei-tóba

A decemberi ragadozó-telepítések után várhatóan holnap, február 26-án, hétfőn ismét süllőt helyeznek a Velencei-tóba.

Tihanyi Tamás

Két év után idén tavasszal már ismét lehet értelme elhelyezni a horgászcsónakokat a Szúnyog-sziget kikötőjében is

Fotó: Tihanyi Tamás / FMH

A Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltsége a FEOL-nak jelezte: a tógazdasági halkészlettől függően, várhatóan 600-800 kg tüskéshátú beszerzéséről gondoskodnak és juttatnak a vízbe a dinnyési hullámtörőnél. A mennyiség hozzávetőlegesen egyik fele 0,6 kg körüli növendék, a másik része pedig nagyméretű, 4-8 kg közötti tömegű ivarérett, a remények szerint ívásra is rövidesen készen álló, tejes és ikrás példány lesz. A héten várhatóan minden tervezett helyszínen elhelyezik a süllőfészkeket is a tóban, amelyek számos ivarérett példány számára jelentenek majd megfelelő minőségű, mesterséges ívási felületet. A szállítmány előre láthatóan 12-13 óra körül érkezik a helyszínre.

A tervezett munka az őszi projekthez csatlakozóan, az Agrárminisztérium Velencei-tavi Visszatelepítési és Állomány-fejlesztési Programjának keretében valósul meg. A szakemberek bíznak abban, hogy a kihelyezett ragadozók a bőséges táplálékbázison szépen gyarapodnak majd, megmaradásukkal sem lesz gond, és rövidesen akár saját szaporulatukkal is segíthetik a tó őshonos halállományának gazdagodását. Az idei évre érvényes horgászrendben foglaltaknak megfelelően egyelőre április 30-ig általános horgászati tilalom van érvényben, amely a ragadozó fajokat védi. Ezt követően várhatóan ismét lehet majd ragadozóra horgászni a Velencei-tónál, azonban ez csak a szigorított alsó és felső méretkorlátok, valamint a kifogható mennyiségekre vonatkozó horgászrendi korlátozások betartásával lesz lehetséges.

Süllők telepítésével folytatódik az Agrárminisztérium támogatásával tavaly megkezdett program
Fotó: MOHOSZ

Az elmúlt év végének átlagosnál csapadékosabb időjárása, valamint az ezzel párhuzamosan végrehajtott intézkedések végre jelentősebb mértékben segítették a tó vízszintjének regenerálódását. Ennek köszönhetően a novemberi, 80-85 cm közötti vízszint az év utolsó napjára elérte a 111 centimétert, amely éppen a 2023. májusában mért, maximális tavaszi vízszintnek felelt meg. Az ideális helyzet még mindig messzinek látszik, de a jelen állapot már több mint biztató: február 25-én, vasárnap reggel 135 centit mutatott az agárdi mérőműszer.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában