Folytatják a fejlesztéseket Sáregresen

2024.02.27. 16:00

Összefogott az önkormányzat és az egyház

„Az eddig megkezdett utat folytatják Sáregresen!” – mondta a település polgármestere évindító interjújában. Azóta már egy fontos fejlesztés el is indult, amely több ütemben, a Magyar falu programban elnyert pályázatnak köszönhetően valósulhat meg.

Kecskés Zoltán

Jelenleg is zajlik a sáregresi kápolnához tartozó közösségi tér teljes felújítása.

Fotó: Önkormányzat

A települések egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek közösségek  építésére, a valahová tartozás érzésének megélésére, megerősítésére. Nem kivétel ez alól a Fejér-Tolna megyehatár közelében elterülő Sáregres sem. Az itt élők ugyanis egy olyan környezetben élhetnek, ahol az emberek befogadók, az épületek, a természeti értékek pedig páratlanok. Ki ne hallott volna már téglaoromzatú házairól, amelyek különleges látvány nyújtanak az ideérkezőknek. Szakrális helyszínei a református templom és a Szent Lajos király kápolna. Ez utóbbi például 1883-ban épült, s mint megtudtuk, hamarosan újabb üteméhez érkezik a felújítása a polgármester asszony, Albertné Tiringer Mária elmondása szerint, ám előtte még a közösségi tér van soron. 

– A katolikus egyház a Magyar falu programba beadott pályázatának megvalósítása zajlik jelenleg Sáregresen Helter István Atya képviseletével és az önkormányzat segítő közreműködésével. A fejlesztéssel a kápolnához tartozó közösségi tér teljes külső és belső felújítása és energetikai korszerűsítése valósulhat meg közel 15 millió forintos támogatási összegből. A jelenlegi beruházás hamarosan, a tervek szerint áprilisra elkészülhet és a katolikus egyház egy szép és komfortos épületet hasznosíthat a jövőben – mondta a polgármester hozzátéve: – Korábban a Sáregresért Közhasznú Egyesült pályázott a kápolna tető felújítására, amely le is zárult még 2022-ben összefogásnak köszönhetően. Egy nagyon régi cserépfedés volt korábban , amely több helyen beázott és teljesen eldeformálódott az elmúlt évtizedekben. Az egyesület 6 millió forintot nyert rá és 1,2 millió adomány gyűlt össze, így történhetett meg a tető kicserélése. A harmadik ütemben a kápolna külső és belső felújítása lesz a kitűzött cél, ám még nincs kiírt, illetve elnyert pályázat, terv szintjén van a beruházás.

Összefogásnak köszönhetően újulhatott meg 2022-ben a Szent Lajos király kápolna tetője, de további felújítás vár még az épületre.
Fotó: Önkormányzat

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában