Minden földi jó

2024.02.28. 15:00

Pogácsa és bor került az asztalokra és a górcső alá Bodajkon

Jó szívvel bírálható borok és örömmel kóstolható, pirosló pogácsák versenye volt a bakonyi városban a hétvégén. A 13. Pogácsa- és Borverseny kiemelkedően sok embert érdekelt, és nem csak az érdeklődők, hanem a nevezők oldaláról is.

Palocsai Jenő

Fotó: Önkormányzat

Február 24-én 13. alkalommal tartották meg a Bodajki Pogácsa- és Borversenyt. Az önkormányzat szervezésében és támogatásával létrejött eseményen sok bor és még több pogácsa került a zsűrik, illetve a látogatók elé, hogy ítéljenek, bíráljanak, együtt legyenek.

–Rendkívül népszerű rendezvény ez a városban, így idén is nagy érdeklődés kísérte a pogácsa- és borversenyt és örömmel üdvözöljük, hogy a nevezők száma kimagaslónak mondható, a leadott minták alapján. Az első években sokan jelentkeztek, nevezve boraikat és a pogácsákat, ám aztán pár évre rá csökkent az érdeklődés, de most megint azt mondhatjuk, hogy nagyon magas, a top 5-be tartozó nevezőszámról beszélhetünk, hiszen 29 minta érkezett a borokból, és 36 pedig a pogácsákból–fogalmazott Wurczinger Lóránt polgármester.

Fotó: Önkormányzat

 

Fontos volt a só mennyisége

 

A pogácsaversenyt persze nem úgy kell elképzelni, hogy a borversen közben eszegetnek az ítészek, hanem ugyanolyan komolyan, mint a borok viadalát. Ugyanúgy egy szakmai zsűri dönti el, hogy melyik jó, és melyik jobb még annál is?

–A benevezettek között a legtöbbje régi, hagyományos pogácsa, vagyis tepertős, túrós vagy a sajtos-kolbászos, de jönnek az új, érdekesebbek is. Úgy gondolom, hogy arra hajlik a tendencia, hogy minél több mindent próbáljunk ki, vagyis, hogy színesebben csináljuk a pogácsákat. A tapasztalataim nagyon kedvezőek, nagyon örülök, hogy 36 pogácsaminta jött össze és megkóstolva őket elmondható, hogy nagyjából valamennyi jó, különbség csak annyi, hogy egyikbe egy picit kevesebb, a másikba meg egy kevéssel több a só, mint kellene. Természetesen az asszonyok többsége tudja, hogy amikor a legjobbat akarjuk sütni, akkor nem sikerül annyira jóra, mint szeretnénk–mondta Bodó Józsefné.

A pogácsazsűri elnöke hozzátette:

–Nagyon ötletesek voltak a pogácsák, így volt közöttük tejmentes tökmagpesztós, sajtos-mandulás, ami egyben Herkules kedvence, de volt még bögrés-szezámos, zöldfűszeres-túrós, sőt borókás részeg pogácsa is, amihez jól illett a szilvapálinkás-tepertős. Külön kiemelném a nutellás pogácsát, amit eddig még sosem kóstoltam és nem tudok róla, hogy bárki is hozott volna ilyet a verseny elmúlt 13 éve alatt–sorolta a fajtákat Bodó Józsefné.

Az igazat megvallva ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen a felsorolás folytatható például olyanokkal, mint a libazsíros-lilahagymás, a félkezes-barackos-sajtos, a vega, vagy a burgonyás-sajtos-baconos.

Fotó: Önkormányzat

 

Nehéz évjárat, de mégis sok az ezüst

 

A Bakony csúcsai felé futó szőlősorok gazdáiknak a tavalyi évben is fel volt adva a lecke, de nem adták fel, így került bor a család és ezáltal, a borverseny ítészeinek asztalára is.

–Nagyon változatosak voltak a borminták, melyek között voltak fehérek, rozék és természetesen vörösborok is. Volt egy-két 2022-es évjáratú bor is, de főleg tavalyiak szerepeltek. A 2023-as év eléggé változatos képet mutatott, úgy időjárási, mint növényvédelmi szempontból. Voltak olyan területek, ahol a megszokott öt hektó helyett 50 litert tudtak csak leszüretelni, akármennyire is védekeztek a gazdák–elemezte az évjáratot szőlőtermesztési szempontból Gábor Csaba.

A borzsűri elnöke hangsúlyozta:

–Kimagaslóak voltak a korai és az illatos fajták, melyek nagyon szépen hozták a fajtajelleget. A későbbi érésű fajtáknál viszont már közbeszólt az időjárás, illetve az ősszel érkező, nagy mennyiségű csapadék, ami visszahatott a borokra is, amik ezáltal leginkább közepes minősítésűek lettek–mondta a Gábor Csaba borlovag.

A versenyen döntően ezüstérmesek lettek a borok, de természetesen adtak bronz, sőt arany fokozatot is.

A közösséget nem csak a helyben készített finomságok, hanem a színes színpadi produkciók is a művelődési házba vonzották. Fellépett Topa Regina Csilla, a Senior Örömtánc Klub, a 3Falu Táncműhely, valamint a Rozmaring Nyugdíjas Tánccsoport is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában