Száz név az egyik, száz a másik oldalon: de micsoda különbség!

Amely végső soron a gyermekvédelem ügyét politikai támadások eszközévé silányította olyanok részéről, akik egyébként nem csak, hogy többségükben abortuszpártiak, de elfogadhatónak tartják még azt is, ha transzvesztiták rázzák a magukon lévő színes tollakat az óvodákban. Az egyik névsor azon „hírességeké”, akik a Hősök terére várták a rajongóikat, a másik azoké, akik a lemondott köztársasági elnök és a korábbi igazságügyi miniszter érdekében emelték fel szavukat. Százan voltak az egyik, százan a másik oldalon: de micsoda különbség! Az egyik oldalon száz fészbukhuszár, olcsó propagandista, mai korunk KISZ-titkára, a másikon tudósok, írók, történészek. Vajon megnyugodhatunk azzal, hogy lám, nem lehet baj ott, abban az országban, ahol az értelem, az érték, a hit és a becsület rendre a nemzeti oldalon sorakozik fel, míg a bajkeverők jó része szerény tudású, és még az alacsonyabb morális lécet is leverné, miközben tehetségéből csupán néhány ócska szófordulat, vagy fütyülhető rigmus kiötlésére telik?

Nem, nyilván nem lehet a történtek felett ilyen könnyen elmenni, és nem is volna teljesen igaz. Biztosan még sokáig elmélkednek a politológusok azon, mennyire voltak indokoltak a lemondások, érdemes volt-e olyan áldozatot hozni, amire legfeljebb az ország, legkevésbé az ellenzék érdemes. Tudomásul kell venni, hogy a szavazatok többségét nem az gyűjti majd be ebben az évben sem, aki becsületesebb a másiknál, a politika boszorkánykonyhájában jobb esetben csípősen, de sokszor méreggel főznek. Márpedig sorsdöntő választások előtt állunk, ismét nagyon komoly a tét. Azok többsége, aki ott volt a Hősök terén, valószínűleg nem emlékszik már a baloldal bűneire, ócskaságaira. Nem emlékszik arra, amikor a pufajkás Horn Gyula azzal intézte el kommunista múltját: „Na és?” Nem jut eszébe a nap, amikor a szocialista Medgyessy Péterről kiderült az ügynökmúltja, talán még Gyurcsány Fletó őszödi beszédéről, és az azt követő rendőrattakról sem hallott sokat. És nem gondolkodik el azon, hogy ezeket az ügyeket vajon miért nem követte lemondás. Vagy ha mégis, elhiszi, hogy ez csupán fideszes propaganda, úgy, mint azok a történetek, amelyek a balosok korrupciós ügyeiről szólnak a kilencvenes évek spontán privatizációjától a mai Budapestig. Azok, akik ma a gyermekek érdekében a leghangosabban kiabálnak, valószínűleg még életükben nem jártak gyermekotthonban, de megtűrik maguk között azokat a baloldali politikusokat, akiknek a szellemi-ideológiai elődei százával ítélték árvaságra a magyar hazafiak gyermekeit az ötvenhatos forradalom után, és ezrével a magyar történelemben.

Ami történt, jókor történt, még időben. Rá kell, hogy ébressze a nemzeti oldal támogatóit arra, hogy össze kell zárni, hatékonyabban kell megszervezni a szellemi önvédelmet, különben elveszhet az elmúlt évek minden eredménye, megroggyan a szuverenitás bástyája. Láttuk, mi zajlott le Lengyelországban, halljuk, hogy ismét kötélről és lámpavasról kiabálnak olyanok, akik nem csak bunkók: valóban úgy is gondolják, amit mondanak. És ezrével vannak, akik meghallgatják őket és tapsolnak nekik, mert az egyén a saját szerencsétlenségének okozóját mindig hajlamos az éppen regnáló hatalom képviselőjében meglátni. Az ilyeneknek nem számít, mi történt velünk, magyarokkal a 20. században, nem érdekli őket, honnan ered a mai ellenzékiek bolsevik indulata, amikor egyházakról és Istenről hallanak, valójában magasról tesznek rá, milyen lesz Európa és benne Magyarország harminc év múlva.

Az, hogy ezek most a gyermekvédelmet emelték a pajzsukra, olyan, mint amikor felmenőik a világbéke nevében tették tönkre a saját népüket, téptek ki minden olyan gyökeret ebből a földből, ami keresztény és magyar. Ha nem vigyázunk, legközelebb a migráció ellen szerveznek majd tüntetést, miután kiderítik, hogy megint átcsúszott néhány illegális a röszkei határon. Bármiért uszíthatnak ők, és bárminek az ellenkezőjéért, ha a nemzeti oldal megbuktatása a cél. Ilyen silány emberanyaggal a mai magyar baloldal nem engedheti meg magának a következetesség és a tisztesség luxusát. Nem is törődik ilyesmivel – és éppen ezért veszélyes.