Települési összefogás

2024.03.23. 20:00

Elkészült a Vármegye tojásfája

Második alkalommal készült el az ünnepi köntösbe öltöztetett tojásfa Alsószentivánon, amelyen ezúttal a vármegye 94 települése képviseltette magát.

Bokányi Zsolt

Fotó: BOKA

Nagy Orsolya illetve testvére Nagy Krisztina, az Alsószentiván Községért Egyesület elnöke fogadott bennünket végtelen kedvességgel a település központjában. Elmondták, hogy  az előző évben 91 település küldött szebbnél szebb, néha már művészileg megformált tojásdíszeket, és nagy örömükre idén is szép számmal érkeztek új tojások. Nagy sikerként élték meg az ötletgazdák, hogy három újabb település is csatlakozott az idei alkalomhoz, de elmondták nem állnak meg itt, eltökélték, hogy minden településről szereznek legalább egy tojást. A rendezvényen részt vett Varga Gábor országgyűlési képviselő, Balog Gábor, a Fejér Vármegyei Értéktár Bizottság elnöke és családja, illetve természetesen Alsószentiván község polgármestere Húsvéth Imre, illetve több Fejér vármegyei település polgármestere is.

Fotó: az egyesület

Az elmúlt hetekben, a sárbogárdi Madarász József Városi Könyvtárban kiállítás nyílt a 2023-as évben összegyűlt Fejér vármegyei tojásokból, amelyet nagy érdeklődés fogadott. A látogatók testközelből láthatták a kifinomult technikával készült alkotásokat, amelyeken az egyes településekre jellemző ábrázolások találhatóak meg. A címeren és a település nevén kívül sok tojáson jelenik meg a település valamely jellegzetessége, például a bicskei hímzés, a bodajki kálvária, vagy a szabadbattyáni Kula torony.

Fotó: az egyesület

A tojásfa az összetartozást, a települések, a vármegye egységét szimbolizálja. Nagy megbecsülésként élik meg a település lakói, hogy tavaly a Fejér Vármegyei Értéktárba is bekerült a tojásfa. Az idei évben azonban, valami egészen új is kezdetét vette. Egy Alsószentivánról elszármazó lakos, németországi lakhelyéről küldött tojást az alkalomra, amely jelenlegi lakhelyének katolikus templomát ábrázolja. Ezen felbuzdulva, a program szervezői kérnek is minden Alsószentivánról vagy Fejér vármegye bármely más településéről elszármazót, vagy akár más vármegyéből idelátogatót, hogy hagyja ott nyomát a tojásfánál, a fa aljába kihelyezett kis tojásokra írt üzenettel.

Fotó: az egyesület

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában