Városi ünnepség

2024.03.15. 19:04

"Ma is példát kell mutatnunk hazafiasságból, nemzetszeretetből és kitartásból"

A Floriana Könyvtár és Közösségi Ház adott otthont a csákvári március 15-i városi ünnepségnek, amelyen a szokásoknak megfelelően átadták az idei Csákvárért díjakat is.

Borsányi Bea

Az ünnepi műsort évek óta az ötödik osztályosok adják március 15-én

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

„Az 1848-49-es szabadságharcot méltán tekinthetjük a magyarság történelmének egyik legmeghatározóbb eseményének” – kezdte ünnepi beszédét Illés Szabolcs polgármester, majd Jókai Mórt idézte, aki 176 évvel ezelőtt, március 15-én ezt mondta polgártársainak: „Testvéreim! A pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés!” Olyan gondolatok ezek, melyek ennyi év elmúltával is aktuálisak – tette hozzá az ünnepség szónoka.

Beszéde folytatásában Illés, aki történelem tanárként végzett, részletesen felidézte a március 15-i eseményeket, majd a forradalom későbbi szakaszait, egészen az aradi vértanúk 1849. október 6-án történt kivégzéséig. „Bár a szabadságharc elbukott, az eredményei megmaradtak, a modern Magyarország alapjai nem törtek össze. Bebizonyítottuk a világnak, hogy egy kis nemzet is képes lehet az összefogásra, képes lehet világraszóló eredményeket elérni, akár a hatalmas túlerővel szemben is. Ebből tudunk erőt meríteni, hiszen ugyanazokra az értékekre van szükségünk ma is, mint akkor volt” – vonta le a végközvetkeztetést, majd megidézte a ’48-as csákvári hősöket, a Csákváron eltemetett honvédeket, akik a régi református és katolikus temetőkben leltek örök nyugalomra, vagy jeltelen sírokban nyugszanak. Végül azzal zárta, hogy ahogy 1848-ban, úgy ma is példát kell mutatnunk hazafiasságból, nemzetszeretetből és kitartásból ahhoz, hogy utódainknak is legyen az identitásához és hagyományaihoz ragaszkodó, keresztény jövője.

Némediné Varga Juditot meglepetésként érte az elismerés
Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A szokásoknak megfelelően a március 15-i városi ünnepségen adták át az idei Csákvárért díjakat. Az elismerő címet Némediné Varga Judit, az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola tanára és a csákvári Gyémánt Gospel Kórus vehette át. Ezt követően, szintén a hagyományoknak megfelelően, az iskola ötödik osztályosai adtak ünnepi műsort, majd megkoszorúzták a Szabadság téri Hősi Emlékművet. 

A díjat a kórus alapítója és vezetője, Palkóné Hufnágel Éva vette át. Mögötte a kórus tagjaink egy része áll
Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában