Bélyegek az iskolában

2024.03.21. 13:30

Mesék, Petőfi és március 15. jelenik meg a Németh László iskolában kiállított bélyegeken

Újabb iskolában nyílt meg a Bélyegek az iskolában sorozat kiállítása a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Körnek köszönhetően. A bélyeg, ami még nem is olyan régen természetes része volt a mindennapjainknak, a mai fiatalok számára már kuriózum.

Borsányi Bea

A bélyegek gondolatokat is közvetítenek, amit a diákok is érdeklődéssel fogadtak

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

- Régen a bélyeggyűjtő körök mellett ifjúsági körök is működtek, a 90-es évek elején még Székesfehérváron is mintegy háromszáz fiatal bélyeggyűjtő volt – mondta Laczi Zoltán, a városi bélyeggyűjtő kör elnöke csütörtök délelőtt a Németh László Általános Iskolában, ahol az újabb kiállítás megnyílt. 

A 2018-ban indult sorozat célja, hogy iskolai bemutatókon és időszaki kiállításokon keresztül megismertesse és közelebb hozza a bélyegeket és a bélyeggyűjtést a mai fiatalokhoz. A fehérvári iskolában megnyílt és két hónapig megtekinthető tárlatra részben a március 15-i ünnephez, illetve a tavalyi Petőfi 200 évfordulóhoz kapcsolódó bélyegeket, valamint olyan darabokat hoztak, amelyeken a gyerekek kedvencei, a mesék jelennek meg. A kiállítás mellett a bélyegkör tagjai előadásokat is tartanak majd a diákoknak a témában. - A bélyeg ma már nem forog közkézen minden nap, hiszen az elektronikus világban nem írunk – így a gyerekek sem – levelezőlapot, levelet. Az, hogy gyűjtenek még bélyeget, látszik a börzéken, ahol a felnőttek mellett sok fiatal is jelen van és vásárol. Ezt jó dolognak tartom, mert így nem felejtődik el, hogy a bélyegek értéket is képviselnek – tette hozzá Laczi Zoltán.

A mai gyerekek bélyeget már nem használnak, de még gyűjtenek
Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap

Az elnök azt is megemlítette, hogy jövőre 100 éves születésnapját ünnepli a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör, aminek kapcsán kéréssel is fordult a vármegye lakosságához. A bélyegkör 1925-ben alakult, a fennmaradt írásos dokumentumok szerint abban az évben gyűltek össze a város prominens személyiségei a Magyar Király Szállóban és beszéltek először bélyegekről, gyűjtésről. Így indult a tagköri élet. Az elmúlt 100 évben számos rangos kiállítást is rendeztek, melyek között nemzetközi események is voltak. Utoljára 2013-ban a Hunfila Nemzetközi Bélyegkiállítást tartották városunkban. A jövőre esedékes kerek évfordulóra már készül a fehérvári bélyegkör: keresik azokat az emlékeket – fotók, könyvek, levelezések, plakátok, hirdetmények, naplók, sajtóanyagok stb. – amelyek az elmúlt száz év székesfehérvári bélyeggyűjtésével kapcsolatos eseményeihez köthetők. A beérkezett tárgyakból – melyeket szigorúan csak kölcsönbe kérnek - szeretnének kiállítást rendezni. Akinek van ilyen a birtokában, vegye fel a kapcsolatot a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Körrel a [email protected] e-mail címen, vagy személyesen látogasson el valamelyik összejövetelükre, amiket minden páros héten szerdán 16-18 óra között tartanak a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban! 

Fotó: Fehér Gábor / FMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában