Ünnepi szentmise

2024.03.28. 15:30

Olajszentelés után a papság megalapítására emlékeztek (galéria)

A papság megalakulásának ünnepén, az olajszentelés szertartásán beszélt a papi hivatás nehézségeiről és szépségeiről a megyés püspök Székesfehérváron.

S. Töttő Rita

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A Székesfehérvári Katolikus Egyházmegye teljes papságának jelenlétében tartott olajszentelő, valamint a papság megalakulását ünneplő szentmisét Spányi Antal megyés püspök március 28-án, Nagycsütörtökön. A székesfehérvári Székesegyház olajszentelési miséjén szentelte meg a püspök mindazt az olajat és krizmát, melyet az egyházmegye papsága a betegek kenetével, a keresztelés, illetve bérmálás során kiszolgáltat majd a hívőknek. A következő szent három napra a papság püspökükkel közös misén készült fel, megünnepelve, emlékezve a papság megalakulásának kezdetére.

– Nagycsütörtök az egyház életében különösen fontos helyet foglal el: emlékezik az egyház az utolsó vacsorára, amikor az Úr az oltáriszentséget alapította, nekünk adta testét és vérét. De ekkor ünnepeljük a papság alapítását is – fogalmazott.

A nagycsütörtöki szent liturgia annak a kapcsolatnak is a kifejezése, melyben a papok Krisztus egyetlen papi hivatala következtében a püspökükkel állnak. A papi hivatás kapcsán Spányi Antal így elmélkedett: – Jó látni, mit vár tőlünk az egyház, a hívek, mire van erőnk és képességünk. Hiszen a sok és nehéz a ránk váró feladat.

Kevesen választják manapság a papi életutat, az „odaadottságot” – tette hozzá, ahogy azt is: mindezek mellett a sok feladatot szinte lehetetlen ellátni. A közösségeknek gondját viselni, a családokra figyelni embert próbáló. Az egyházban, a papság szerepében bekövetkezett változások miatt a régi „papkép” mára a múlté. Összetettebb feladatok várnak a mai papokra tehát, amelyben azonban ma is sok az öröm és boldogság, hiszen ma is egységes, Jézus követése ugyanis továbbra is a lelki fejlődés lehetőségét adja – mutatott rá a megyés püspök.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában