Seregélyesi csapat a Budapest-Bamako Rally-n

– Jól tudom, Seregélyesen járt általános iskolába?

– Valóban így van, az első négy osztályt jártam ott, édesapám, az egyik útitársam pedig ma is a nagyközségben él – válaszolt a FEOL-nak Kaszás Milán.

– Honnan jött az elhatározás, hogy elautózzanak Afrika egyik legzűrösebb szegletébe?

– Eléggé hirtelen ötlet volt ez még a tavalyi évben, már nem is emlékszem rá, pontosan mikor értesültünk arról, hogy be lehet nevezni a Budapest-Bamako Rally autóversenyre. Jó kis kalandnak tűnt. Nem igazán tudtuk, mire vállalkozunk, de lecsaptunk a lehetőségre. Szó sem volt tehát arról, hogy évek óta fontolgattuk volna az utat, de úgy voltunk vele, ha jön egy esély, akkor nem hagyjuk ki. Egyszóval remek ötletnek véltük.

– Miként állt össze a KAGA-csapat?

– Édesapámmal és Botond barátommal, luxemburgi kollégámmal állt össze az együttes. Őket kerestem meg elsőnek és őszintén szólva nagyon meglepődtem azon, hogy mindketten azonnal igent mondtak. Arra számítottam, hogy alig találok valakit, akivel el tudok majd indulni a hosszú útra, kevesen lesznek olyan bolondok, hogy erre vállalkozzanak. De nagy szerencsém volt, mert mindketten azt mondták: igen, miért ne csináljuk? Pedig igazából ők sem tudták, mire vállalkoznak.

– Van önnek valamilyen autós múltja?

– Édesapám autószerelő, ez mindenképpen befolyásolt, hiszen lényegében egy szervíztől nem messze nőttem fel és egész életemben nagyon szerettem az autókat. Jelentősen hatott rám a BBC egyik televíziós sorozata, a Top Gear (magyarul Csúcsmodellek címmel ismert), angolul is részben azt nézve tanultam meg. A műsor egyik része abból áll, hogy arra alkalmatlan autókkal a világon mindenfelé, mindenféle kalandokba keverednek a szereplők. Nagyon-nagyon vonzott az olyan élet, hogy beülünk egy autóba, különböző kalandokat élünk át, és közben sok országot és embert ismerünk meg. 

– És bejött a számítása? Voltak kalandok a Bamakón?

– Igazából az út elejétől a végéig, minden napra jutott legalább egy. A szervezők igyekeztek segíteni, előzetesen elmondták a legfontosabb tudnivalókat, de nagyon felnőttesen van megszervezve az egész, mert lényegében magunknak kellett boldogulnunk. A cél az volt, hogy mindenkinek legyen egy saját kalandja. Egy ilyen utazáson nincs minden a szánkba adva, leszervezve, mindent magunknak kellett megoldani, ezért a legelső naptól kezdve folyamatosan mindig akadt valamilyen probléma, amin túl kellett jutni. Olaszországban a köddel kezdődött, Spanyolországban a kompra való feljutással és a szálláskereséssel folytatódott, aztán Marokkóban először megint a szálláskereséssel akadt bajunk. Később Fez városában egy haragos idegenvezető talált ránk, aki körbevezetett, de mi elkövettük azt a hibát, hogy nem egyeztünk meg előre az árban. Emiatt aztán hosszas veszekedés következett, mert neki az a pénz kevés volt, amit mi hajlandónak mutatkoztunk fizetni neki.

– Milyen minőségűek voltak az utak?

– Több kategória létezik a Budapest-Bamakón, van a túra nagyon rossz minőségű utakon, aztán a verseny és a terep kategória – mi utóbbin indultunk. Ez utóbbi mindkettő offroad módon zajlik, rengeteg küzdelemmel. Egyszer elástuk magunkat a homokdűnén, máskor egy kiszáradt tó medrében, és csak a műholdas telefonon keresztül tudtunk segítséget kérni, hogy jöjjenek kimenteni minket. Szenegálban éppen forrongások voltak, amikor odaértünk, az is okozott némi riadalmat. A katonai ellenőrzőpontokon mindig kellett valamilyen kisebb ajándékot adni, hogy keresztül tudjunk haladni. Aztán egyszer rossz üzemanyagot tankoltunk… Nyelvi nehézségek támadtak, mert hiába kérdeztünk rá a dízelre, csak bólogattak, de tíz liter után kiderült, hogy mégsem azt kaptunk. Ott helyben, a benzinkúton kellett szétszedni az autót, hogy újra tudjunk tankolni és indulhassunk tovább. Tényleg mindenből kijutott.

– Hogy viselkedett az autó?

– Egészen rendkívüli módon jól. Egy Toyota Landcruisert választottunk az útra, a telepen az olcsóbb változatok közül vásároltuk meg. Mindent kibírt, mindenen keresztülment és tökéletesen működött az egész úton. Soha nem voltam nagy Toyota rajongó, de most már hiszek a márka megbízhatóságáról kialakult képben, mert tényleg elképesztett, mire képesek ilyen körülmények között.

– Mi fogadta önöket a célállomáson? Sok évvel ezelőtt egyik újságíró kollégámat gyerekkatonák abban az országban lőtték le.

– A rally célja Sierra Leone fővárosa, Freetown volt. Ott a mi Toyotánk konténerbe került és még most is hajózik valahol, mi pedig repülőgépre ültünk. Mások vagy ott helyben eladták az autót, megint mások „lábon” hazahozták a járművet. Freetown-ban nem egyszerű a helyzet. Több napot is eltöltöttünk ott, amíg vártunk a konténerre és a repülőre, és nem igazán tudunk mit kezdeni magunkkal. Lerítt rólunk, hogy külföldiek vagyunk, ezért mindenki megpróbált bennünket lehúzni, nekünk minden sokkal többe került, mindenki valamilyen ajándékot akart. Velünk nem történt meg, de másokat megloptak a szállodában, és nekünk is nagyon sokat kellett küzdeni azért, hogy megkapjuk azt a szobát, amit előre kifizettünk. A klíma pedig? Februárban jártunk ott, de negyven fokon szenvedtünk a borzasztó nagy páratartalomban.

– Nyilván nem a helyezés számított, hanem az élményszerzés. De azért a sport szempontjából is bejött a számításuk?  

– Feltétlenül. A mi kategóriánkban valóban nem nézték a helyezéseket, de azért tökéletesen elégedettek vagyunk magunkkal. Számomra nagyon fontos volt, hogy minél több időt együtt tölthessek az édesapámmal, hiszen Luxemburgban és Németországban élek, szoftverfejlesztőként dolgozom, és kevés alkalmunk adódik a találkozásra.

– Hány napot töltöttek együtt az autóban?

– Mi tizennyolcat, de voltak, akik csak Marokkóban csatlakoztak a mezőnyhöz. Olyan utakat jártunk be, ahonnan nagyon sokan visszafordultak volna azzal, hogy bizonyosan rossz az irány.

– Egy ilyen helyzet mindig feszültséget szül. Ezt a kihívást is jól teljesítették?

– Volt, aki megkérdezte, hányszor vesztünk össze, én pedig erre azt válaszoltam, csak egyszer, az elejétől a végéig. Ez persze csak tréfa, mert ahhoz képest, hogy hárman összezárva éltünk, alig aludtunk, és ha igen, azt sátorban, nem tudtunk fürdeni és folyamatosan újabb és újabb problémákat kellett megoldani, miközben mindig menni kellett előre, jól viseltük egymást. Akadtak persze kisebb piszkálódások, de alapvetően remek hangulatban telt az idő.

– Úgy tudom, a diákok visszavárják régi iskolájába egy élménybeszámoló erejéig. Eljön?

– Örömmel! Rengeteg fényképet és videót készítettünk, még drón is volt nálunk, de egyelőre ezeket még nem volt alkalmam feldolgozni, valamilyen értelmes formába önteni a velünk történteket.

 A Budapest-Bamako Rally útvonalát IDE kattintva lehet megtekinteni.