Piacozott a gyereksereg

2024.03.21. 14:00

Tavaszváró ünnep volt a kikelet első napján, Székesfehérváron (galéria, videó)

Tavasznyitó ünnepséget tartottak március 21-én, vagyis a csillagászati tavasz kezdetén, a városi piacon. Az eseményt a Fejér Megyei Gazdakörök Szövetsége és a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft., illetve a Városi Piac szervezte. Az egész délelőtt tartó eseményen több fehérvári iskola tanulói is megjelentek.

Palocsai Jenő

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Húsvéti fánkkóstolóval, a tudatos vásárlás témakörében tartott, interaktív előadással, kisállatbemutatóval és a közelgő ünnephez kapcsolódó kézműves foglalkozásokkal várták az érdeklődőket a Városi Piacra március 21-én csütörtökön, délelőtt 8 és 12 óra között.

Volt a vásári forgatagban gombaszakértő, az ABA Egyesület tagjai bemutatták, hogyan készül a hagyományos húsvéti fánk. A Borbás kert az Iskola Zöldség Gyümölcs Program keretein belül megkóstoltatta a zöldségeket, és bemutatta a gyümölcslégyártás folyamatát.

A Magyarországi Alkotóművészek Közép-és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága kézműves foglalkozással kötötte le a kicsik figyelmét, akik Viasz Zoltánnal népi hangszereket készíthetnek, de szerepelt a meghívóban az is, hogy Gyetvai Béla főorvos életmód tanácsadással és vérnyomásméréssel várja az érdeklődőket.

A szervezőkkel a szabadtéri fánksütő sátor mellett beszélgettünk.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Nem mérgezhetjük a testünket

– Támogatói vagyunk ennek a rendezvények, ugyanis a magyar mezőgazdaságban a kertészet és főleg a zöldségtermesztés kihalófélben van, emellett maga a piaci struktúra is leáldozóban van. Lassan nincs senki, aki megtermeli azt, amire szükség van. Ha egészséges élelmiszert szeretnénk fogyasztani, ami nem mérgezi meg a testünket, akkor ahhoz helyben termesztett élelmiszereket kell fogyasztani, mert abban kevesebb a vegyszer és kevesebb a szállítás és a tartósítószer is. Ha ez az ágazat kihal, az lesz, mint a sci-fi filmekben, vagyis bevesszük a tablettát, de annak nincs fogyasztási értéke. A ma ide érkező iskolásokra fontos szerep hárul, ugyanis a legjobb rajtuk keresztül megfogni a szülőket. A felnőtteknek most sokkal egyszerűbb bemenni a nagyáruházba és megvenni az előrecsomagoltat, amit aztán betesznek a mikróba és viszlát. Az egészséges élelmiszer fontos, és ne feledjük el, hogy vannak olyan cégek, aminek élelmiszergyára és gyógyszergyára is van egyszerre – mondta Kiss Norbert Ivó, a Fejér Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke.

A gyerekseregek a piac minden szintjét elfoglalták, pirosodott a tojás és a népi hangszereknél állva tátva maradt a száj, de kint is nagy érdeklődéssel figyelték az ifjak a gyümölcsprés munkáját, működését.

Talán eljön újra a reneszánsz

– Felmerült a kérdés a vásárlók és az értékesítők között is, hogy miért nem reklámozzuk a piacot? Átgondoltuk, és szeretnénk több alkalmat is keríteni arra, hogy népszerűsítsük a piacot, bízva abban, hogy az értékesítés ezen módja újra a reneszánszát éli majd. Erre nem véletlenül ezt a napot találtuk megfelelőnek, ugyanis ma van a csillagászati tavasz első napja, így tavasz és húsvétváró ünnep is ez egyben. Meg szeretnénk tanítani az általános iskolás gyerekeket, hogy hogyan legyenek tudatos vásárlók, hogy hogyan menjenek a piacra, hogy mit nézzenek, mely termelőket részesítsék előnyben, milyen az egészséges táplálkozás, hogy hogyan kell adalékmentes termékeket venni. Ezen közösen dolgozunk a kofákkal, a városgondnoksággal, magával a várossal együtt és segít minket a gazdakörök szövetsége is. A terveink szerint a népszerűsítés folytatódik és jövő héten ismét jelentkezünk, egy nagypénteki vásárral, ugyanis akkor is nyitva leszünk. – mondta Fülöp György piacvezető.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Drágább, de jobb is

A városgondnokság képviselőjétől kérdeztük, hogy mennyire érhető tetten a számokban a tendencia, vagyis, hogy valóban csökken-e a vásárlók és az árusok száma?

– Sajnos ki tudom jelenteni, hogy csökkenő számokat mutatott sokáig ez a terület, és bár az utóbbi években beálltunk egy bizonyos szintre, vagyis a kemény mag, aki a piacon vásárol, az megmaradt, de szeretnénk erről az alapszintről elmozdulni fölfele. Muszáj reklámoznunk, de nem úgy, ahogy a multik, hanem mi bevonjuk a lakosokat, a gyermekeket az iskolákon keresztül és élményközpontúságot szeretnénk nyújtani a piacon. Emellett fontosnak tartjuk megértetni, hogy talán valóban drágább egyik-másik termék a piacon, de ennek megvan az oka, hiszen helyben készül, és nem nagy-, hanem kisüzemi gyártásban, illetve őstermelők készítik, termesztik őket. – mondta Béndek Balázs a városgondnokság gazdasági igazgatója. 

Volt több kóstolóval egybekötött termékbemutató, melynek során különböző gyümölcs- és zöldségleveket, zöldségeket, zsíros kenyeret és főleg fánkot kaptak a gyerekek. Utóbbit 150 kiló lisztből készítették az asszonyok, akik a fehér sátor alatt több tucatot sütöttek egyszerre. De persze a húsvétváró piacnapot nem lehet elképzelni, tojás, retek, újhagyma, füstölt áru, és főleg sonka nélkül. A V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete támogatásával volt állatsimogató is, ahol galambok, nyulak, nagy kapcás és kistestű tyúkok-kakasok ismerkedtek a rácsokon benyúló gyermekzsivajjal és ujjakkal. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában