"A hitelesség talán a legfontosabb ezen a pályán!"

Némediné Varga Judit, a március 15-i városi ünnepség ötödikes fellépőivel várakozott a színházterem folyosóján, amikor egyszerre színpadra szólították. A tanárnő nem is értette, miért. Könnyekig hatódott, amikor bejelentették, idén ő az egyik kitüntetettje a Csákvárért díjnak. A városban most már három olyan házaspár van, ahol férj és feleség is megkapta az elismerést: Némediéken kívül Kunstárék és Tóthék mondhatják el magukról ugyanezt. 

Némediné, ahogy a beszélgetés elején fogalmazott, „gyüttment”, Fertőszentmiklósról érkezett. – A főiskolai szobatársam hívott el először egy nyári keresztény táborba Csákvárra. Addig azt sem tudtam, hogy létezik ilyen település. A következő évben itt találkoztam a jövendőbeli férjemmel, akivel a diploma megszerzése után házasodtunk össze – vágott a történet közepébe. Némediné Judit szülei indíttatására választotta a csornai óvónőképző szakközépiskolát, ahol a gyakorlatorientált képzésnek köszönhetően már akkor megtanulta, hogyan lehet a gyerekeket motiválni és mivel kötheti le a figyelmüket. Érettségi után mégsem ezen a vonalon tanult tovább, inkább magyar-történelem szakos tanár lett. A szombathelyi főiskolán már a 80-as évek végén azt javasolta az egyik oktató, szerezzenek „használható” diplomát: végezzék el az egyetemet is, mert a 8+4 éves képzésnek hamarosan befellegzik. Judit megfogadta a tanácsot (néhány éve a mentortanár képesítést is megszerezte). – Így történt, hogy az alsó tagozatot kivéve, 3-18 éves korig minden korosztályhoz van „érvényes papírom”, a végzettséget tekintve kimaxoltam a pedagógus pályát – foglalta össze nevetve.

1992-ben, házasságkötése után költözött Csákvárra, ahol az akkori igazgató azt mondta, annyi tanára van, hogy legfeljebb egy évre tudja felvenni napközisnek, aztán – javasolta – menjen el szülni. Így is történt. Három gyermekével összesen hét évig volt otthon, majd 2000-ben állt ismét munkába. Azóta magyart és történelmet tanít a felsősöknek, ami mellett néhány évig a csákvári esti gimnáziumban is oktatott. 

– Szerencsésnek mondhatom magam, mert rengeteg tehetséges diákom volt, akik ráadásul jó alapokat kaptak az itteni alsós tanító kollégáktól – mondta. Hozzátette, azért szeret a diákokkal versenyekre készülni, mert közben ő maga is sokat tanul és rengeteg tapasztalatot szerez. Van olyan verseny, ahová csak egyszer neveztek és olyan is, ahová rendszeresen járnak a gyerekekkel. Akadnak szaktárgyi versenyek és olyanok is, ahol a tantárgyi tudásnál szélesebb körű ismeretekre van szükség. Ilyenkor a sikeres felkészüléshez a pedagógusnak és a diáknak is a szabadidejéből kell áldozni! Miért éri meg mégis?

- A diákok sikere engem is motivál, ugyanakkor az is örömmel tölt el, hogy egyes versenyekkel – ilyen pl. a Hungarikum vetélkedő - meghatározó élményt adhatok a gyerekeknek. Persze, én is csak azt tudom lelkesen csinálni, amit szeretek – árulta el a tanárnő, aki fontosnak tartotta azt is hangsúlyozni, csak akkor lehet hiteles az ember, ha tanítás közben is önazonos tud maradni. A hitelesség pedig talán az egyik legfontosabb ezen a pályán! 

Judit néni több évtizedes tanítás után is jóleső érzéssel figyeli a diákok fejlődését, azt ahogy a 10 évesen felsőbe került gyerekek 14-15 évesen gondolatokkal, értékítélettel bíró, elképzelésekkel teli kamaszokká, kis felnőttek válnak. És persze az is jóleső érzéssel tölti el, amikor évekkel később ráköszönnek az utcán és örülnek a találkozásnak. – Nem bántam meg, hogy tanár lettem és azt sem, hogy az egész eddigi pályámat a csákvári iskolában töltöttem. „Gyüttmenként” Csákvárért díjat kapni pedig hatalmas elismerés! – zárta a beszélgetést a tanárnő.