A legnagyobb verseny

2024.04.13. 13:00

Az északnyugati borvidék borai versenyeznek Móron

Ebben az évben is a hagyományos Szent György napi borversenyen mutathatják be a Móri borvidék borosgazdái a legjobb tételeiket. Maga a verseny április 26-án, pénteken lesz, de a regisztrálási, jelentkezési határidő, április 16, igencsak közeleg.

Palocsai Jenő

Akár kétszáz borminta is összegyűlhet a borvidéki központ borversenyén fotók

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

Aki regisztrálni szeretne a móri borversenyre, illetve benevezné a borait, annak a napokban meg kell tennie a szükséges lépéseket, ugyanis, ahogy azt már megszokhattuk, idén is a Szent György Heti Vigasságok keretében tartják meg a Szent György-napi Borversenyt, az Erzsébet téri Művelődési ház nagytermében.

– A nevezésnek nem feltétele az adott borminta valamely helyi borversenyen történt előzetes megmérettetése, illetve az ott elért eredmény. A minták leadása április 23-án kedden délelőtt 9-12, délután 13-16 óra között lehetséges a művelődési házban. Nevezett tételenként kettő, 0,75 literesnél kisebb kiszerelés esetén 3 palack bor leadását kérjük. A nevezési díj a borok leadásakor fizetendő, melynek összege 5 nevezett mintáig 3500 Ft/minta, további minták esetén 3000 Ft/minta – tudatta a gazdákkal a részleteket Frey Szabolcs, a Móri Borvidék Hegyközsége hegybírója.

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

A kiírás szerint a megmérettetés eredményhirdetése április 26-án, pénteken 18 órakor lesz a verseny helyszínén. Az eredményhirdetést követően lesz lehetőség a borok kóstolására, egészen 21 óráig.

– Annak érdekében, hogy a díjfelajánlásokat kellő megtiszteltetéssel viszonozzuk a személyesen jelenlévő szponzorok felé, felhívjuk minden nevező figyelmét, hogy tárgyjutalmat csak annak áll módunkban átadni, aki személyesen vagy megbízottja révén képviselteti magát a díjkiosztó ünnepségen – figyelmeztette a gazdákat a hegybíró.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában