138 nevet írtak fel

2024.04.17. 17:30

Dicsőségtáblát avattak az egykori Széchenyis diákokból lett kiváló sportolók tiszteletére

Dicsőségtáblát avattak szerda délután a székesfehérvári Széchenyi István Műszaki Technikum tornatermének előcsarnokában. A kezdeményezés a tornaterem névadója, az iskola egykori testnevelőtanárának, Demeter Vilmosnak a legidősebb fiához köthető.

Borsányi Bea

Az emléktáblákat közösen leplezték le a tornaterem bejárata előtt

Fotó: NAGY NORBERT

Három tábla került fel a falra: egyiken Demeter Vilmos, a korábban Ságvári Endre nevét viselő intézmény meghatározó testnevelőtanárának, nem mellesleg Székesfehérvár díszpolgárának életútja olvasható, míg a másik kettőn sportáganként sorolták fel azt a 138 egykori diákot - sokan Vili bácsi tanítványai voltak középiskolás diákéveik alatt -, akik sportolóként kiemelkedő eredményeikkel dicsőséget hoztak az iskolának és Székesfehérvárnak az elmúlt évtizedekben. Mellettük olvasható az intézmény testnevelőtanárainak névsora, illetve az iskola diáksport egyesületének nagyobb eredményei is – Néhány évvel ezelőtt vetette fel Vili bácsi legidősebb fia, Zoltán, jó lenne egy Széchenyis sportolókat név szerint felsoroló tábla, hiszen a sport mindig fontos szerepet játszott az iskola életében. Ő volt az, aki aztán felkutatta a neveket, amelyek a most avatott táblán olvashatók – mondta el kérdésünkre Korecz Tibor, öregdiák, a Videoton egykori kosárlabdázója, akinek szintén nagy szerepe van abban, hogy a táblák szerdán a helyükre kerülhettek és aki a leleplezésük előtt felidézte a régi időket, a „tesiórákat” és a szüneteket, amik alatt szinte állandóan pattogott a labda.

Az avatáson, mely beleillik az iskola fennállásának 85. évfordulójára rendezett ünnepségek sorozatába, megjelent Cser-Palkovics András, polgármester is, aki kiemelte, Demeter Vilmos, Vili bácsi - ahogy mindenki ismerte és emlegette – sokat adott az iskola közösségének és ezen keresztül az egész városnak is, nagybetűs Polgára volt Székesfehérvárnak. A táblán szereplő nevek pedig olyan sportolók, akiknek eredményei adott esetben a városon, sőt az országhatáron túl is ismertek voltak. Zárásként hozzáfűzte, azt kívánja, hogy a lista további sikeres sportolók nevével bővüljön a következő évtizedekben!

Cser-Palkovics Andárs mellett Poór Mária igazgatóhelyettes és a megjelent egykori Széchenyis (Ságváris) sportolók
Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az eseményen többen is megjelentek a táblán felsoroltak közül, ott volt pl. Kóger István, jégkorongozó, Kovács József, futballista és Csabai Béla, kosárlabdázó, tizenegyen viszont már nem jöhettek el az ünnepségre. Az esemény végén a megjelentek koszorút helyeztek el a tornacsarnok bejáratánál korábban felavatott, Demeter Vilmost ábárzoló dombormű alatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában