Betegek milliói

2024.04.16. 19:38

Egy biztos állást ajánlottak a fiataloknak Székesfehérváron (videó)

Nyílt napot tartottak a Fejér Megyei Szent György Kórházban. A programra nemcsak a pályaválasztás előtt állókat várták, hanem akár orvostanhallgatókat is. Az esemény a Romhányi auditóriumban kezdődött április 16-án, de később a skill laborban vérvételt és varratszedést is gyakorolhattak a fiatalok.

Palocsai Jenő

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Egy köszöntővel kezdődött a nyílt nap a Fejér Megyei Szent György Kórházban, a Romhányi Auditóriumban, ahol a széksorokban tartott csapatjátékokkal is közelebb kerültek a fiatalok az egészségügy összetettségének megértéséhez. Filmeket is láthattak, melyek a legkülönbözőbb szakterületeken mutatták be a kórház, illetve a rendelőintézet tevékenységét és életét.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A megnyitó során Nyakas Eszter ápolási igazgató meghökkentő számokkal ismertette a résztvevőket. Többek között az is kiderült, hogy a Szent György Kórház feladata az, hogy nem kevesebb, mint 300 ezer ember teljes ellátását biztosítsa. Bőrgyógyászati osztálya 700 ezer embert fogad. Hatvan szakma, 2000 szakdolgozó, 390 műszaki és gazdasági vonalon tevékenykedő, és 595 főorvos és diplomás dolgozik a nemes cél, a gyógyítás érdekében az épületen, illetve az épületeken belül, hiszen több telephellyel is rendelkeznek. A kórházban 65 ezer orvos-beteg találkozás történik és a járóbeteg ellátásban 2 millió. 

– Évek óta, minden esztendőben két ilyen nyílt napot szervezünk. Az őszit általában a pályaválasztás megkönnyítése érdekében tartjuk, tavasszal pedig kinyitjuk a kórházat az általános és a középiskolások számára, sőt, idén még egyetemistánk is van, aki szeretne bekukkantani a kórház világába, de összegészében mindenkit fogadunk, bármilyen korosztályt, akit ez érdekel – mondta Nyakas Eszter Ápolási igazgató.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Az auditóriumot elhagyva átvonultak az érdeklődő fiatalok a skill laborba, ahol olyan bemutatók zajlottak, amelyek során különböző bábokon mutatták be a különböző tevékenységeket a vérvételtől kezdve a sürgősségi betegellátásig, de volt műtéti szimuláció, sőt a varratszedést is kipróbálhatták az érdeklődők.

Arra a kérdésre, hogy hogy áll most az egészségügyi dolgozók száma, életkor szerinti aránya, azt felelte a szakember.

– Én azt gondolom, hogy elkötelezettek vagyunk abba az irányba, hogy már fiatal kortól tudjanak a tanulók betekintgetni, hogy valós képet kapjanak, és ne csak azokról a tevékenységekről, folyamatokról, amelyeket esetleg egy-egy ellátás során kapnak, hanem a belépéstől a műtő világáig kísérjük őket. Az utánpótlás nagyon fontos dolog, így folyamatosan dolgozni kell azon, hogy legyen. A szakdolgozói társadalom erősen elöregedő nálunk. Kell, hogy a fiatalokat beillesszük a rendszerbe, hiszen ez egy biztos állás, amit az is jól mutat, hogy vannak olyan kollégák, akik 48, vagy akár 60 éve itt dolgoznak – mondta az ápolási igazgató.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Minden évben két nyíltnap, ám ezt most még inkább kiszélesítik, ugyanis május végén tartanak egy szakmás éjszakája programot, ahol kifejezetten felnőtteknek szeretnének bepillantást engedni a kórház világába, nem titkolva azt a szándékot, hogy szeretnék, hogy a későbbiekben náluk vállaljanak munkát. Szeretnék bemutatni, hogy hol, milyen területeken és milyen körülmények között dolgozhatnak az egészségügyi intézményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában