Jó reggelt, Fejér vármegye!

Néha még mindig hallom a szuszogásukat. És ahogy koppannak a karmok a kövön. Nem merem letenni a maradékot a föld közelébe vagy a nyitott szemetesbe. Figyelem a füvet, hová utoljára léptek. Szinte hallom a fülrázást az ajtó mögött, amikor csörren a kulcscsomó. Még ma is érzem a hűvös orrbökést, a köszönetet a vacsoráért vagy a reményt az indulásra. Kutyák vesznek körül, láthatatlanul is. Három évtizeden át kísértek, de mostanra már másfél éve, hogy végleg magamra maradtam. Ám kutyátlanul is örökre kutyás lélek leszek, és nem is csak Hatlábú - Bächer után -, hanem egyenesen tizennégy. Hárman is figyelnek ugyanis odafentről, az örök vadászmezőkről. Azt kérdezik, mikor jön a következő. Nem jön. Várnak rám elegen.