Bevált a doktor

2024.04.16. 17:30

Kalifornia és Texas után Fejér mellett döntött az orvos Isztiméren

Tavaly még komoly gondokkal küzdött a település, mert veszélybe került az orvosi ellátás, ám a település vezetése időben megtalálta a megoldást és a megfelelő személyt. A doktort, Klimó Pétert nagy szeretettel és várakozással fogadta a község és mostanra kiváló kapcsolat alakult ki a betegek és az orvos között.

Palocsai Jenő

A község és az orvos is bizonyított az elmúlt időszakban, így most már teljes az összhang

Fotó: önkormányzat

A korábbi háziorvos távozása nehéz helyzetbe hozta akkor a települést, ám Isztimér vezetése mindent elkövetett, hogy az átmeneti időszak rövid legyen, és, hogy a betegek ellátása, helyettesítésekkel megoldott legyen.

– Településünk egészségügyi ellátásának egén 2022. őszén igencsak gyülekeztek a viharfelhők. A Fejér Megyei Hírlap is beszámolt akkor az esetről,  igaz nem a falu vezetésének megkeresésére, mert mi belső megoldandó feladatként tekintettünk a kialakult helyzetre. A személyes ellentétek feloldásaként az akkori háziorvos felmondással élt, annak ellenére, hogy a képviselőtestülettel közösen döntésének megfontolását kértük. Eltökéltek voltunk abban, hogy a helyi orvosi ellátást továbbra is fenntartsuk, így 2022 októberétől helyettesítéssel biztosítottuk. Két lelkiismeretes háziorvos, Katonka Ágnes és Bechtold Péter vállalta a besegítést a tapasztalt asszisztens, Kovács Józsefné Reni kitartó segítségével. Mindannyiukat szívükbe fogadták a helyiek és hálásak a munkájukért – mondta Gömbösné Rostaházi Judit.

A polgármestertől megtudtuk, hogy a korábbi doktornő távozásával a kézigyógyszertár működése is megszűnt, de az önkormányzat a megszokott kiegészítő szolgáltatásokat továbbra is biztosította, így megmaradhatott a  helyi vérvétel, a szükséges gyógyszerek kiváltását és házhoz szállítását a falugondnok végezte.

A kiírt orvosi álláshelyre pályázók között volt Klimó Péter is, akinek a törekvései egyeztek a faluvezetés elképzelésével. A környék sem volt idegen számára, ugyanis a doktor úr 1980-tól 1987-ig Fehérvárcsurgó körzeti orvosa volt.

– Azokban az években gyakran helyettesítettem Isztiméren, könnyű volt megkedvelni, megszeretni az isztimérieket. Aztán 1987-ben kivándoroltam az Egyesült Államokba, ahol alkalmam volt megtanulni az orvosdiagnosztikai ultrahangvizsgálatok minden fő szakterületét, és a következő 35 évben szonográfusként dolgoztam, valamint több főiskolán nagy sikerrel tanítottam is ezeket a vizsgálatokat Kaliforniában és Texasban. 2017-ben a sok évtizedes munkásságom eredményeként az orvosdiagnosztikai ultrahang professzora lettem. Tavaly nyugdíjba mentem odakint, és hazajöttem egy hosszú vakációra, hogy újra találkozzak a családtagokkal, régi barátokkal. Az egyik ilyen beszélgetés során merült fel annak a gondolata, hogy jelentkezzek az isztiméri háziorvosi állásra és nem kellett sok biztatás ahhoz, hogy rászánjam magam. Isztimért a nyolcvanas évek óta szeretem és az első naptól kezdve sok biztatást, segítséget, támogatást kaptam Fábry Péter főorvos barátomtól, volt kollegáimtól, a polgármester asszonytól, a képviselőktől és az asszisztenciától. Az állampolgársági és az egészségügyi bürokrácia útvesztőiben való hónapokig tartó bolyongás után örömmel kezdtem meg háziorvosi szolgálataimat Isztiméren – emlékezett vissza Klimó Péter háziorvos, akivel azóta kiváló kapcsolatot alakított ki a település közössége és vezetése. Mindenki egyöntetűen támogatta a doktor úr letelepedését Isztiméren.

– Az orvoslakást közös erővel felújítottuk, így Isztimér büszkén mondhatja, hogy hosszú küzdelmes hónapok után újra helyben lakó, tapasztalt orvosa van. Azóta ismét működik a kézi gyógyszertár, valamint Klimó doktor, mint a képalkotó diagnosztika szerelmese, nemcsak a háziorvosi rendelés keretein belül végzi el az ultrahang vizsgálatokat, sőt a közeljövőben már ultrahang diagnosztikai magánrendelést is tart.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában