Közel egymillió forintot loptak el olvasónktól a csalók

Hétről hétre jelennek meg csaló hívásokról, sms-ekről, e-mailekről szóló híradások, s az egyes esetek célja rendszerint ugyanaz: pénzt kicsalni gyanútlan emberekből. A csalók bankokra, szolgáltatókra vagy épp csomagszállítókra hivatkozva próbálkoznak újra és újra.

Hasonló módszereket alkalmazó telefonos csalók találták meg olvasónkat is, aki úgy döntött, megosztja történetét a nyilvánossággal. Az eset több mint egy hónapja, egy ártatlannak tűnő telefonhívással kezdődött. Egy átlagos szerda délutánon megcsörrent Sándor telefonja, a vonal túlsó végén egy férfi hang – aki állítása szerint az egyik legnagyobb hazai bank biztonsági szolgálatától indította a hívást – figyelmeztette: a számlájáról 250 ezer forintot leemeltek, az összeget egy debreceni bakszámlára utalták. A bank „szakembere” azt is hozzátette, tudják, hogy a debreceni számla tulajdonosai csalók.

– Kérdezték, ismerem-e őket, mondtam, hogy soha nem hallottam ilyenről, nincs debreceni ismeretségem, én nem utaltam senkinek. Megköszöntem, hogy figyelmeztetett, és letettük a telefont – mondja Sándor, aki mivel nem kapott az utalásról telefonos értesítést, nem aggódott túlságosan, tudta, hogy nem lehet baj. Mindezek után azt hihetnénk, hogy a történetnek itt vége szakadt, ám másnap újabb hívás érkezett.

– Másnap reggel ez az illető ismét jelentkezett, Kovács Dániel néven mutatkozott be, ismét a bank biztonsági szolgálatára hivatkozva, és azt mondta, hogy a fehérvári bankfiókban van egy társaság – banki alkalmazottak –, aki meglopja az ügyfeleket, és szeretnék ezeket az embereket lebuktatni. Mondtam neki, hogy most sem kaptam a tranzakcióról visszajelzést, erre azt a választ kaptam, hogy azért nem kaptam, mert a csalók automatikusan leállították az értesítést. Annak érdekében, hogy le tudják buktatni őket, nagyon udvariasan megkért, hogy segítsek nekik – folytatja a történetet nyolcvan év körüli olvasónk, aki jóhiszeműen vállalkozott arra, hogy segíti a csalók felderítését.

A hívó fél hitelességét igazolta, hogy a férfi Sándor minden előző heti számlamozgásról tudott, tételesen fel is sorolta azokat.

– Minden tranzakcióról tudott, azt is tudta konkrétan, hogy mennyi összeg volt a számlán, amire éppen előző nap érkezett meg a nyugdíj. Azt kérte, hogy menjek be a bankfiókba, még azt is megmondta, hogy konkrétan hányas ablaknál jelentkezzek, és a közel egymillió forintot – a számlán lévő teljes összeget – vegyem ki a számláról. Mondtam, hogy ne haragudjon, erre nem vagyok hajlandó, beszélni szeretnék a főnökével. Erre öt perc múlva felhívott egy másik férfi, ő Szabó Andrásként mutatkozott be, és azt mondta, hogy ő főnöke a másik férfinak. Ő is ugyanazt mondta: a bűnelkövető társaságot le kell buktatni, és garantálja, hogy ha fölveszem a pénzt, azt még aznap vissza fogom kapni – teszi hozzá Sándor, aki mivel banki kapcsolattartójával nem tudott rövid időn belül konzultálni, jóhiszeműen, mondván, hogy épp egy bűntény felderítésében segít, buszra szállt, és elindult a bankba, hogy felvegye a pénzt.

A telefonálók lelkére kötötték, hogy az út során mindvégig maradjon vonalban, és azt is kiemelték: a történésekről ne beszéljen senkinek. Már nagyjából két órája tartott a hívás, mire Sándor fel tudta venni a kért összeget a számlájáról, s ekkor újabb utasítások érkeztek a vonal túlsó végéről.

– Azt mondták, vigyem a Tolnai utcai szépségszalonhoz, és amikor ott leszek a bolt előtt, akkor megmondják, hogy kinek adjam oda. Ez nekem gyanús volt, mondtam, hogy ne haragudjon, de ezt nem teszem meg, nem adok oda csak úgy akárkinek készpénzt. Tíz perc múlva újabb hívás érkezett, azt mondta a férfi, hogy a rendőrségtől hív, századosként mutatkozott be, és azt mondta, ne akadályozzam a munkájukat, mert ő garantálja, hogy két vagy három óra múlva visszakapom a pénzt. Ez egy kicsit eloszlatta a gyanúmat, de még mindig bujkált bennem a kisördög, mondtam is, hogy én akkor sem viszem el a pénzt egy ismeretlen szépségszalonba, mert ez egy nagy összeg, és egy fillérem sem marad utána – Sándor válaszát elfogadta a hívó, s új, biztonságosabb opcióként azt javasolta, menjen el az egyik belvárosi bankfiókba, és ott fizesse be az összeget.

A befizetéshez nevet és bankszámlaszámot is kapott Sándor, akit ez megnyugtatott, mivel úgy gondolta, az adatok alapján biztosan nyomon követhető lesz az utalás. Bement a bankba, és egy ügyintéző segítségével befizette az összeget a megadott számlára. Ezek után újabb kérést intézett a hívó a gyanútlan, segíteni akaró áldozat felé: törje fel az Államkincstárban tartott értékpapírjait is, s mire ez megtörténik, a pénzét már vissza is kapja – az állampapírok meglétéről korábban nem volt szó, a hívó fél mégis tudott az értékpapírok létezéséről.

– Feltűnően érdeklődött az állampapírok összegéről, ami már azért is gyanús volt, mert előtte a banki ügyeimről mindent tudott. Elmentem a kincstárba egy főosztályvezetőhöz, akinek elmondtam a történetet, és ő rögtön mondta, hogy ez egy csalás, és azonnal letiltotta az értékpapírokat, nehogy bárki hozzáférjen. Ezután már rögtön elmentem a rendőrségre, ahol feljelentést tettem, és felvették a jegyzőkönyvet – mondja a végkifejletről olvasónk.

A rendőrség sok jót nem tudott ígérni, mint mondták, vélhetően a bankszámláról, melyre a pénzt utalta Sándor, azonnal továbbirányították a pénzt. S mivel Sándor a bankfiókban személyesen vette fel az összeget, ezért saját bankja sem tudott ez idáig az ügyben érdemi segítséget nyújtani. Habár a bejövő hívásokhoz tartozó telefonszámok rendelkezésre állnak, vélhetően ezek az azonosítók is hekkelés eredményeként lettek a csalók hívószámai.

Beszélgetésünk végén Sándor újból hangsúlyozza: szeretné a hozzá hasonló korosztályú embereket óvatosságra inteni, hiszen ő maga is egyre többektől hallja, hogy a vele történt eset nem egyedi. Két videót is készítettünk kiberszakértővel, aki rengeteg segítséget ad a megelőzés érdekében. E filmeket (első rész és második rész) érdemes meghallgatni, megnézni!