Biztos hátteret nyújtanak

2024.04.11. 20:00

Taggyűlést és fórumot tartott a VOSZ Székesfehérváron (galéria)

Megtartotta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) vármegyei szervezete április 11-én-én az éves beszámoló gyűlését és vállalkozói fórumát. A Hotel Magyar Király emeleti Tróntermében elemezték a múltat, tervezték a jövőt, és megtartották a taggyűlést is.

Palocsai Jenő

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A VOSZ egy több mint 35 éve alapított szervezet, melynek elsődleges célja és küldetése a magyar vállalkozások munkájának, működésének, fejlődésének támogatása, segítése többfajta eszközzel. A szervezet által létrehozott találkozó célja az volt, hogy a VOSZ tájékoztatást adjon a szövetség munkásságáról, aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól, valamint, hogy a vármegyei szervezetek összefoglalást adjanak a tavalyi év során végzett munkájukról.

–Két évvel ezelőtt a VOSZ egy új stratégiát alakított ki, melynek szellemében a meglévő, erős alapokra építkezve a szolgáltatások bővülését, vállalkozásfejlesztési támogatások létrehozását és működtetését tűztük ki célul. A mai részben egy kötelező rendezvény, amennyiben a VOSZ Fejér Vármegyei Szervezetének évente beszámoló taggyűlést kell tartani. Ez azonban csak az egyik a mai feladatok közül. Ennek a találkozónak a másik része egy vállalkozói fórum, ahol általános gazdasági elemzést, prognózist adunk át az itt megjelent vállalkozóknak és beszámolunk a VOSZ új stratégiájának végrehajtásáról, illetve az előttünk álló időszak feladatairól–mondta Eppel János, a VOSZ elnöke, aki a közelmúlttal kapcsolatban azt mondta:

–Az elmúlt három év talán a legkeményebb időszak volt a rendszerváltás óta, telítve különböző válságelemekkel, a covid-tól kezdve, a háborún, az energiaválságon át az inflációig. Ám az is igaz, hogy ezeket a vállalkozók többsége jól kezelte, azt is mondhatnám, hogy a magyar gazdaság, illetve a magyar vállalatok jól vizsgáztak válságkezelésből-. Szerencsére kevés az a vállalkozás, aki ezt nem tudta abszolválni. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a gazdasági fejlődés nem indult még be, annak ellenére, hogy jelen van már egy alacsonyabb infláció és ehhez kapcsolódóan az alacsonyabb kamatok. Ez a két adat fontos szerepet játszik abban, hogy a fogyasztásnövekedés meginduljon és hogy a beruházások is ezt tegyék, ezzel párhuzamosan. Ezt vártuk, ám sajnos az első negyedév ezt nem hozta, ugyanis változatlan a stagnálás a keresletben a fogyasztásban és a beruházásokban–fogalmazott az elnök.

 

Mint azt a rendezvényen elmondták, a VOSZ készen áll arra, hogy a segítse a magyar vállalkozásokat minden eszközzel. Az említett eszközök között a Széchenyi kártya a legismertebb. Ezzel államilag garantált és állalmilag támogatott kamatokkal biztosítanak elérhető forrást a vállalkozásoknak. Ez a program tovább megy a következő években is, ám a szövetség a szolgáltatások terén is fejleszt.

–Minden vármegyében legalább egy helyen elérhetővé tesszük a szolgáltatásainkat, legyen az pénzügyi, jogi, energetikai vagy éppen vállalkozásfejlesztési tanácsadás, de ide sorolhatók más banki és biztosítási termékek ismertetése is. Ezeket nem csak elméletben szeretnénk nyújtani, hanem az irodahálózat megerősítésével, személyzeti megerősítésével és az új szolgáltatások bővítésével kívánjuk ténylegesen a magyar vállalkozások rendelkezésére bocsátani–mondta Eppel János. 

Mint megtudtuk, az előttünk álló hetekben Székesfehérváron is megnyitja a VOSZ új, kiemelt irodáját, méghozzá a Királysoron álló Inkubátorházban.

A VOSZ gyűlésére meghívást kapott Székesfehérvár vezetője is, aki a vállalkozások és a város kapcsolatáról, összefüggéseiről beszélt.

–Abból az alapállásból indulunk ki, hogy a vállalkozások fejlődése, működése, növekedése, illetve új fejlesztései nélkül maga a város sem tud fejlődni, ezért próbálunk olyan körülményeket biztosítani, hogy a vállalkozásoknak érdemes legyen itt fejleszteni, növekedni, munkahelyeket létrehozni és aztán az emiatt növekvő bevételeikből nagyobb helyi adót fizetni, ezáltal biztosítva, hogy a város közösségi szolgáltatásainak színvonala bővüljön. Ennek köszönhetően a saját fejlesztéseinket is be tudjuk indítani, nem csak mindig várva az Európai Unió, vagy a magyar kormány támogatására–mondta Cser-Palkovics András polgármester.

A fórumot követően megkezdődtek az előre meghirdetett előadások, amit a szervezet beszámoló, illetve taggyűlése zárt a Hotel Magyar Király emeletén, a Tróntermében. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában