Átadó ünnepség

2024.05.31. 10:18

Átadták a megújult közösségi házat Polgárdiban (galéria)

A helyiek régóta várták, hogy közösségi házuk végre megújuljon és méltó közösségi intézménye legyen Polgárdinak. E megújulás közel három és fél évig tartott, de nemrég befejeződtek az utolsó munkálatok, így a város polgármestere, Nyikos László ünnepélyes keretek között május 30-án átadta a közösség számára.

Déri Brenda

Az önkormányzat saját forrásából újította fel a közösségi házat.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Szinte az alapokig lebontották, majd újjáépítették Polgárdi közösségi házát, amely immáron méltó közösségi tere a városnak. Az ünnepélyes átadón Nyikos László polgármester mindenekelőtt megköszönte azt a rengeteg segítséget, amelyet az elmúlt néhány évben ahhoz kaptak, hogy felújítsák az intézményt. Mint beszédében is elmondta, 2010-ig a legtöbb intézménye Polgárdinak igen rossz állapotban volt, de a város vezetése óta arra törekszik, hogy ezen változtasson. Munkájának köszönhetően az elmúlt években számos intézmény megújulhatott és most végre a várva várt közösségi ház is, amely közösségük összefogásának eredményeképpen nyerhette el mai formáját.

– Fontosnak tartjuk, hogy az emberek ne csak egymás mellett éljenek itt a városban, hanem olyan összetartó közösségek alakuljanak ki, amelyek valódi szervezői és alkotói a helyi közéletnek. Ahhoz pedig, hogy közösséget építsünk és párbeszédre ösztönözzük a helyieket minőségi közösségi terekre van szükségünk – fogalmazott a polgármester.

Nyikos László polgármester
Fotó: Fehér Gábor / FMH

Nyikos László arra is kitért, hogy a teljes körű felújítás előtt többször próbálkoztak az épület helyreállításával ilyen-olyan formában nagyrészt a helyiek segítségével, de a most átadott külső és belső kinézete az elmúlt közel három és fél év munkája, amelyre az önkormányzat nagyjából 80 millió forintot fordított. Ehhez társult a már korábban kormányzati támogatásból felújított parkoló és járda, amely mintegy 20 millió forintból valósult meg. 

Kívül-belül megújult az intézmény: új termek, tető, fűtésrendszer és vizesblokk
Fotó: Fehér Gábor / FMH

Az ünnepi beszéd után az átadást jelképezve Nyikos László polgármester, Köntös Zoltán alpolgármester, Krisztiáni Nóra intézményvezető, Borbás László kivitelező és Bogó Csaba Városgondnokság vezető átvágta a szalagot. Majd a jelenlévők belülről is megnézhették a közösségi házat, amelyben helyet kapott Mayer Erzsébet festőművész kiállítása is. 

Az ünnepi átadón fellépett a Hérics Dal és- Táncegylet, a Gorsiumi Fiúk, Gabrieli-Kiss József és Kissné Révfalvi Andrea. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában