Ismerjük meg Fejér településeit! – Seregélyes

Etyekről készült filmünket ITT tekinthetik meg.

A megyeszékhelytől a 62-es főúton alig fél óra alatt elérhető a Velencei-tótól délre fekvő Seregélyes. A főút korábban áthaladt a falu központján, ám 2015 augusztusa óta elkerüli a települést, s egyúttal csökkenti a belterületi gépjárműforgalmat. Kedvező földrajzi adottságának köszönhetően Dunaújváros és Pusztaszabolcs irányából is könnyen megközelíthető, akár autóval, akár tömegközlekedéssel.

A település nevének eredetéről több verzió fennmaradt: egyes források szerint a gulya és a birkanyájak között tömegesen megjelenő seregély madarakról kaphatta nevét a nagyközség. A másik megközelítés szerint egykor a seregélyeket madarász módjára fogdosták, így az sem kizárt, hogy a seregélyeket fogdosó madarászok emlékét őrzi a foglalkozásnévhez kötődő Seregélyes helységnév.

Történelmét tekintve a falu északnyugati előtere már a középső újkőkorszak idejében, s az azt követő őskori periódusokban is lakott volt, részben temetőként funkcionált. A Rác-völgyi dűlő közepén középső újkőkorszakbeli házakat és gödreiket, mellettük kétoldalt késő bronzkori urnamezős kultúrájú urnatemetőt tártak fel a régészek. A falu déli határában nagy méretű villagazdaságot, attól nem messze kocsitemetkezési helyet találtak. A Seregélyestől délre található terület a középső és kései avar népesség rendszeres temetkezési helye lehetett.

A magyarság történetében a terület eredetileg királyi birtok volt, ahol a fehérvári vár népei és királyi lovászok laktak. Oklevélben először 1258-ban említik. 1345-től a 17. század végéig a falunak több tulajdonosa volt: a török hódoltság korában Husszein Bin Abdullah tímár javadalom birtokai közé tartozott, míg 1696-ban már Zichy Pál birtokaként említik.

A Zichy-család 1821-ben építette a falu parkjában található, klasszicista stílusjegyeket viselő Zichy-Hadik kastélyt. Az épületet Pollack Mihály tervezte, a nagyterem freskóit Pich Ferenc álmodta meg. A kastély utolsó lakói Hadik Béla és Zichy Alexandra grófnő voltak. A második világháború alatt az épület értékei többnyire német és szovjet kézbe kerültek, ezekből csupán néhány lelet maradt fenn. 1945 után sokáig üresen állt a kastély, majd az 50-es években a Videoton gyár raktára lett. 1982-ben helyreállították az épületet, ahol a Taurus Gumiipari Vállalat évtizedeken át üdülő- és oktatási központot működtetett, a kastély megannyi esküvő és rendezvény impozáns helyszíneként szolgált. Az egykori pompáját mára teljesen elveszített épület évek óta üresen áll, állapota erősen leromlott, jelenleg a jordániai érdekeltségű Staurus Property Management tulajdonában van.

A második világháborúig a falu nyugodt, csendes mindennapjait élte, azonban a háború gyötrelmeiből bőségesen kivette részét: 1944 és 1945 között hadi színtér volt, hétszer „cserélt gazdát”. A legsúlyosabb harcok a németek utolsó magyarországi nagy ellenállása idején voltak. A háború és az újjáépítés után Seregélyes ismét elindult a fejlődés útján. Elindult a mezőgazdasági termelés fejlődése, s jó hatással volt a településre Székesfehérvár iparosítása is. A faluban máig sokan foglalkoznak mezőgazdasággal.

A település egyik kuriózuma a külterület erdejében megbújó grófi temető. Itt nyugszik például Liszt Ferenc barátja, Zichy Géza zongoraművész, aki miután egy baleset következtében elvesztette jobb karját – tovább hódolva élete egyik legnagyobb szenvedélyének – megtanult bal kézzel zongorázni, s a legnehezebb darabokat is játszi könnyedséggel adta elő egy kézzel. A grófi temetőben lelt végső nyugalomra továbbá Hadik János, és a grófi családdal szoros barátságot, ám vérségi köteléket nem ápoló Csiky Mihály.

Olvasóink szavazatai alapján Seregélyes legjellemzőbb épített öröksége a kívül-belül felújított református templom. A seregélyesi református közösség a reformáció utáni években alakult. A vallás gyakorlói a kis imaterem helyére 1936-ban kőtemplomot építettek, amit a Türelmi Rendelet kihirdetése után az északi fal kivételével elbontottak, majd a 18. század végén mai formájára építettek.

Seregélyes közigazgatásához tartozik a mintegy kilencszáz főt számláló Seregélyes-Szőlőhegy, és a nagyjából száz lakosú Elzamajor. A település része továbbá Aligváritanya, Ambrustanya, Jánosmajos, Mészárostanya és Vindicstanya.

A jó ügy érdekében egy emberként összefog a seregélyesi közösség

Miért jó seregélyesinek lenni? Milyenek az ottani emberek, milyen a helyi közösség? Erről ezúttal is a település lakói meséltek.

A Seregélyesi Tájházat vezető Buza Istvánné Radnóti szavait idézve mesélt településhez fűződő érzéseiről.

– Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám. És itt megállnék. Seregélyes-Szőlőhegyen születtem, és itt élek a faluban már 72 éve. Itt él a családom, a rokonaim. Jól érzem magam, boldog vagyok. Nálunk az emberek, a közösség határozzák meg a falu hangulatát. Olyan jó közösségünk van, hogy ha ki kell állni egy jó ügyért, megmozdulnak az emberek, és példaszerűen, egy emberként fognak össze. Szeretem ezt a falut.

Kajos István az épített örökségek és a helyben felfedezhető természeti kincsek mellett kiemelte, környezetében szorgalmas, jó humorú emberek élnek, s hálás azért, hogy egy ilyen közösség tagja lehet. Mint mondta, helyi értékek közül a katolikus és református templom mellett a Tájház megtekintését ajánlaná a Seregélyesre érkezőknek.

Dunaújvárosból munkája révén került a faluba Kassai Márta, aki 1975 óta teljesít védőnői szolgálatot Seregélyesen.

– Nagyon megszerettem a települést, a vidéki munkát, az itt élő családokat. Eleinte Dunaújvárosból jártam át dolgozni, aztán 1980-ban sikerült lakást kapnom, azóta élek Seregélyes-Szőlőhegyen. Boldog vagyok, hogy a munkám még folyik, annak ellenére, hogy 47. éve vagyok Seregélyesen. Ismerem a családokat, az idősebbeket, és azokat is, akik annak idején nekem születtek, ma pedig már édesanyák. Örülök, hogy befogadtak, úgy érzem, nagyon sok szeretetet kapok a családoktól.