Jó reggelt, Fejér vármegye!

Pontosan harminc éve, hogy öltöny felső, fényes lépő, csodás jövő és a bizonyos zabszem társaságában nekivágtam az érettséginek. Az első nagy megmérettetésnek a felnőtté válás rögös útján. Őszintén szólva a gimnáziumi éveim alatt nyújtott teljesítményemhez képest, egészen jól vettem az akadályt. Akár még büszke is lehettem volna magamra, ha lett volna rá időm. De onnantól kezdve hirtelen felgyorsultak az események. Jött az egyetem, a félévenkénti vizsgaidőszak, a záróvizsga, diplomavédés. Kicsike heje-huja meg hinnye-hunnya, aztán egy szempillantás és máris a munkahelyi felvételin találtam magam, többször is. Újabb megmérettetés a párválasztás, többször is. Majd a családalapítás, reményeim szerint csak egyetlen egyszer. Ismét egy szempillantás és máris három évtized távlatából pörgetem vissza az eseményeket, miközben nézem az utcán az érettségire siető fiatalokat, ahogy a jövőbe tekintve nyargalnak az első nagy megmérettetés felé, ami után az élet kicsit olyanná válik, mint egy folyamatos érettségi vizsga, egy vaskos bizonyítvánnyal a végén.