Ingyenes családi program

2024.05.21. 10:21

Kisfaludon is piknikre várják a városrészben élőket

Játékok, arcfestés, zenés-mesés színpadi műsor és koncertek – egész napos ingyenes családi programokkal várják a családokat május 25-én, szombaton a Kisfaludi Közösségi Házba és a sportpályára.

Déri Brenda

Illusztráció!

Fotó: Czinege Melinda / Hajdú-Bihari Napló

A hónap utolsó hétvégéjén is piknikkel készül az érdeklődőknek az SZKKK, akik ezúttal Kisfaludra a közösségi házba, valamint a sportpályára várják az érdeklődő családokat délelőtt 10 órától egészen este 8 óráig.

A programok a Pitypang zenekar koncertjével kezdődnek, amelyre elsősorban a legkisebb generációt várják, azt követően pedig a szervezők szintén az apróságoknak kedveskedve Ringató foglalkozással készülnek. Közben a sportpályán az Extreme Bike Show és a Bringasuli izgalmas programja már a nagyobbaknak szól. Délután 3-tól a színpadi produkciók a Lélekmadár című interaktív családi előadással folytatódnak, négykor pedig már Bíró Csongor Vitéz ének-gitár produkciója érkezik. A felnőtteknek kedvezve 17.00-kor Váradi Eszter Sára és Keller János szórakoztatja a közönséget, majd este hét órakor a Coco Loco zenekarral zárul a nap.

A színpadi produkciók mellett további programlehetőségeket is kínál a piknik: lesz még Hórihorgas Hujákolók gólyalábas előadás, cirkuszi akadémia, ugrálóvár, óriásbuborék-játszó, arcfestés, homokkép készítés és ólomkatona-öntés is – olvasható az SZKKK honlapján. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában