Sokadszorra is tönkretették ugyanazt - vajon miért jó ez?

A sokadik elkeseredett posztot olvastam ma a közösségi hálón arról, hogy valaki(k) tönkretett(ek) valamit, ami egy közösség számára készült. Jelesül most éppen a tordasi polgármester kesergett, hogy a sportpályán épített színpad ajtaját verték szét. Sokadjára. Az asztalos alig egy hete tette a helyére a tavaly tönkretett, mostanra felújított faajtót, egy „erős ember” máris kitörte a faléceket belőle. Jogosan teszi fel Juhász Csaba a kérdést: kit zavar ennyire ez az ajtó? Gyanítom, nem azok rongálják meg az eszközöket, akiknek az örömét szolgálnák. Kétlem, hogy például a játszótereken az óvodások vagy a kisiskolások lennének a vandálok.

Egyáltalán: miért barmolnak szét egyesek mindent maguk körül, legyen az frissen átadott játszótér, újonnan lefestett köztéri pad, tornapályára felszerelt, gyakorlatokat bemutató tábla és sajnos még lehetne folytatni a sort? Nem fér a fejembe! Pont úgy, ahogy a szemetelést, az illegális hulladéklerakást sem értem. Ilyenkor tavasszal minden évben, nagy akciók keretében összegyűjtjük a szemetet, ám úgy tűnik, csak helyet csinálunk azoknak, akik jönnek és kiszórják a saját hulladékukat, feleslegessé vált holmijukat az erdőkben, a közutak mentén és mindenhol máshol, ahol csak eszükbe jut. Nem érdekli őket, hogy másoknak munkájukba, sőt pénzükbe kerül, hogy takarítsanak utánuk. Mint ahogy pénzbe kerül az is, hogy egy önkormányzat, civil szervezetet vagy éppen a társadalmi felelősségvállalás jegyében jót tevő vállalat játszóteret csináltat a gyerekeinknek, hogy azok jól érezhessék magukat, lefesteti a padokat, amikre így mégiscsak jobban esik leülni és gondoskodik arról, hogy ha kimegyünk sportolni, tornagyakorlatokat javasoljanak nekünk, mert mi nem vagyunk szakemberek. 

De vajon megérdemeljük? Miért hiszik egyesek, hogy ez természetes? Ha nem vigyázunk, egy idő után azt mondják majd, nem csinálják tovább, nem adnak pénzt semmire, hiszen úgysem becsüli meg ez a társadalom, amit kap. Aztán elköltik azt a pénzt másra, hiszen sok hely van, ahol jól jön. Mi meg úgy járunk, mint abban a bizonyos viccben, tudják, amelyikben járni jár (bár azért ez sem annyira egyértelmű), csak nem jut!