A gólyagyűrűzés napja volt ma Pákozdtól Seregélyesig (galéria)

Fenyvesi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park környezeti nevelője az adott helyszíneken munka közben előadásokat rögtönzött, kedves történetekkel szórakoztatta a fiatalokat, miközben nem felejtette el megtanítani nekik a legfontosabb tudnivalókat. A program Pákozdon kezdődött: miután Béres László és Kovács István az áramszolgáltató kosaras autójával óvatosan lehozta a kisgólyákat a földre, Laci a szerszám segítségével feltette a jelzéseket. Eredetileg öt fióka született a pákozdi fészekbe, ám sajnos – feltehetően a minapi viharban – kettő elpusztult.

A pákozdi gólyafészek egyébként híres-neves, hiszen évekkel ezelőtt egy ugyanott megjelölt gólya egészen Dél-Afrikáig jutott, és ez a történet elég nagy sajtóvisszhangot keltett. Kissné Vörösmarty Mária, a település művelődési házának korábbi igazgatója, fáradhatatlan lokálpatrióta mindent tud erről a fészekről – mellesleg rálát az ablakából is.   

– Eredetileg egy közeli ház kéményén volt – mutatja a helyszínt Mária. – Egy idős asszony, aki 1921-ben született, felnőttként gyakran emlegette, hogy gyermekkorában már látott itt gólyafészket. Aztán 1979-ben került át a villanyoszlop tetejére, ahonnan 2016 óta minden évben lehozzuk a fiókákat, és a gyűrűzés alkalmával megsimogathatják őket a gyerekek, akik ilyenkor nem tudnak betelni a látvánnyal. A falu más részein is építenek fészket a gólyák, de valamiért itt, a Kossuth utcában szeretnek lenni a legjobban.

Fenyvesi Lászlót és Vörösmarty Máriát körülvették a sukorói és a pákozdi óvodákból érkezett kisgyerekek, és Laci nem volt rest elénekelni velük az ismert gólyás dalt. Majd elmesélte nekik, hogy a török gyerekeknek van egy gólyás mondásuk, amely magyarul valahogy így hangzik: „Gólya, gólya levegőben, tojást tesz a serpenyőbe”. Laci aztán minden lelkes rajongót igyekezett megnyugtatni, hogy a törökök nem eszik meg a gólyát, sőt, ugyanúgy szeretik, mint a magyarok, ebben is nagyon hasonlók vagyunk.

Dinnyésen két gólyás lakhelyet látogatott meg a természeti nevelő csapata, majd a seregélyesi első fészekhez indultak, ahol az általános iskola egyik osztálya várta őket. A pedagógusok úgy szervezték meg a napot, hogy minden fészeknél más-más osztály tanulói csodálhatták meg a fiókákat. Tehették, mert a községben idén nyolc gólyacsalád él: évtizedek óta Seregélyes a vármegye „leggólyásabb” faluja. Fenyvesi László a gyerekek felé fordult.

– Ma a környékbeli fészkeket látogatjuk végig, Pákozddal kezdtük a sort – mondta bevezetőül. – Dinnyésen két párt találtunk, és ahogyan közeledünk Seregélyes központja felé, egyre több a madár. Ez csodálatos! Érdekes, hogy általában innen, Székesfehérvár felől szokott „feltöltődni” a falu gólyákkal, amikor jönnek vissza Afrikából, éppen ez a hely talál elsőként gazdára. Ennek oka a Nagy-rét közelsége, amely az érkező fáradt madarak számára terített asztal.

 A szakember a gólyákról és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkról szóló kiadványokat osztott szét a gyerekek között, akik megfigyelhették, amint az öreg madár éppen felállt a fészekben. Nem volt a lábán gyűrű.

 – Akad itt Seregélyesen olyan gólyapár, amelyiknek mindkét tagja gyűrűs, mint ahogyan Elzamajorban is így van ez. Ezért lehet tudni, honnan érkeztek, aztán, hogy merre tartanak: lényegében ez a célja a madárgyűrűzésnek – magyarázta türelmesen Fenyvesi László.

A környezeti nevelő felhívta a kisdiákok figyelmét arra is, hogy idén a kerecsensólyom az év madara. Hosszú évekig vártak rá, hogy Seregélyes határában megjelenjen egy ilyen madár. Fenyvesi László huszonkét évvel ezelőtt az áramszolgáltató segítségével egy magasfeszültségű villanyoszlopra kihelyezett egy kerecsenládát. Idén, éppen a „sólyom évében” telepedett meg a fészekben egy sólyompár, és már két fiókát nevelnek. Csoda ez is a maga módján!