Előszállási Napok

2024.06.02. 17:00

Előszállás legnagyobb rendezvénye zajlott

Színpadi műsorok, remek hangulat, és változékony időjárás jellemezte a rendezvényt.

Bokányi Zsolt

A gyerekek és a felnőttek is boldogan vetették bele magukat a habpartiba.

Fotó: Bokányi Zsolt / FMH

Előszálláson négy napon keresztül a szórakozás, a kikapcsolódás és a jó hangulat került a középpontba. Bár a szombati napon az időjárás ráijesztett a szervezőkre hiszen végig lógott az eső lába, ami nem könnyítette meg a színpadi munkát, de a közönség érdeklődése nem lankadt. Farkas Imre a település polgármestere elmondta, nagyon készültek az alkalomra, aminek első napja a „nyitóest” kimondottan színvonalasra sikerült, és közel kétszázan figyelték a színpadi műsorokat. A szombat délelőtt és napközben inkább a gyerekeknek szólt, hatalmas sikere volt például a habpartinak, de ezt követően is sok visszatérő programszámmal, illetve még több újdonsággal próbáltak kedveskedni a település lakóinak. A színpadi, zenei műsorok tekintetében a Groovehouse és a Kerozin együttesek műsorát emelte ki a település vezetője, de egész nap érdekes programok hívták a kikapcsolódni vágyó lakókat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában