Arcanum

2024.06.11. 16:00

Fejér évfordulós emlékei

Déri Brenda

Hetven éves balettmúlt Dunaújvárosban

1974-es cikkünkben az akkor ’még csak’ 20 éve megkezdett balettoktatás évfordulójáról írtunk Hírlapunk hasábjain. Akkoriban a 20 éves jubileumi ünnepségre készültek a városban, ahol még 1954-ben W. Tomcsányi Éva balettmesternő tanította a növendékeket. 

„Dunaújvárosban 1954-ben kezdődött az alapfokú balettoktatás. Előbb a Dunai Vasmű szakszervezeti bizottsága, majd a Bartók Béla Művelődési Ház lett a „gazdája’ ’a balettnek. Elejétől fogva mindvégig W. Tomcsányi Éva balettmesternő tanítja, neveli a szép mozgásra, a balett elemeire az apróságokat, többnyire leányokat” – olvasható az akkori cikkben. 

 

Mérföldkő a kórház életében

Hatalmas mérföldkőnek számított akkortájt, hogy a Szent György Kórház is beáll azon betegellátó intézmények sorába az országban, amelyek rendelkeznek jól felszerelt, modern sürgősségi osztállyal. Erre hosszas várakozás után 1994 júniusában került sor, amikor megnyíltak az új osztály kapui a páciensek előtt. Mint az akkori kórházigazgató lapunknak a késleltetett indulásról nyíltan elmondta: „Ezen az osztályon nem lehet kezdőket alkalmazni, gyakorlott ápolókra és asszisztensekre, többszakvizsgás orvosokra van szükség, akik pillanatok alatt képesek dönteni életveszélyes helyzetekben is”




 




 



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában